Nyolc jó dolog, ami 2020-ban történt

Utazási szempontból nézve egyértelműen katasztrofális évet hagytunk magunk mögött, hiszen a közismert okok miatt 2020 nagyobbik felét a négy fal között kellett töltenünk, kénytelenek voltunk például a képernyő előtt görnyedve felfedezni a világot. Naponta tucatnyi hírt olvastunk korlátozásokról, tesztekről, fertőtlenítésről, maszkviselésről, egészségügyi biztonságról, távolságtartásról, melyek aztán egy idő után – sokunknál pedig elég hamar – már nem lépték át az ingerküszöböt. Szerencsére ebben a sivár időszakban akadtak lélekmelengető történetek is.

New York összefogott

Amikor a metropolisz járványgóccá vált, a folyton zsibongó város elcsendesedett. A New York-iak azonban megtalálták a módját, hogy kapcsolatba lépjenek egymással, és ápolják a közösséget.

Együtt tornáztak és énekeltek az erkélyeken, tapssal álltak ki az egészségügyben dolgozókért, vagy épp összeházasodtak az utcán.

Jutalom a kórházi hősöknek

A frontvonalban szereplők helytállásáért számos ismert társaság fejezte ki háláját.

Olyan világmárkák, mint a Hilton, az American Express vagy a United Airlines adományozott ingyen szállást, repülőjegyet vagy vakációt az egészségügyi dolgozóknak.

Ibizán a sziget turisztikai irodájának támogatásával megalakult Együtt az egészségügy hőseiért elnevezésű közösségi szervezet, amely 2021 áprilisában, májusában vagy októberében egy hétre vendégül látja a kontinens egészségügyi dolgozóit.

Szabadságra ment az állatkert

Hosszú hónapokra kénytelenek voltak bezárni az állatkertek, de ez nem jelentette azt, hogy a kedvencek magukra maradtak volna.

Lehetőség volt élőben követni egy-egy izgalmas állatvilági sztorit, néhány állat pedig esélyt kapott egy kicsit kiszabadulni: a Kansas City Állatkert három pingvinje egy múzeumban nézelődhetett, néhány kiscica pedig a Georgia Aquariumban szaladgálhatott.

Berobbant az online tanulás

Az iskolák és a hagyományos értelemben vett tanfolyamok bezárásával az oktatás a virtuális térbe költözött. Számos képesség elsajátítására nyílt lehetőség – sokszor ingyen.

A New York-i Botanikus Kert többek között kertészeti, festészeti és kertészeti tanfolyamokat indított, míg a Frank Lloyd Wright Alapítvány ingyenes virtuális foglalkozásokat szervezett a művészet és a tudomány iránt érdeklődő gyerekek számára. A világ egyik legfontosabb modern művészeti múzeuma sem engedte, hogy a járvány a művészetek és tanulás útjába álljon, ezért lebilincselően érdekes kurzusokat indított, térítésmentesen.

Ikonikus receptek titkait fedték fel

A kényszerű otthonmaradás miatt több időt töltöttünk a konyhában, bőven jutott tehát lehetőség kísérletezgetésre.

Számos brand használta ezt ki: megjelent a legelső piña colada receptje, akárcsak a Harry Potterben látott kultikus vajsöré.

Női gondolások segítettek a rászorulóknak Velencében

Ha ismerjük a várost, annyira talán mégsem számít meglepőnek az ottani tavaszi összefogás mikéntje: gondolával szállítottak élelmiszereket azoknak a családoknak és időseknek, akik nem tudták maguk intézni a bevásárlást.

A Row Venice nonprofit szervezethez köthető kezdeményezés további érdekessége, hogy a szállítást kizárólag nők végezték.

A karanténban lévők megvadultak már ami a kreativitást illeti

Inspiráló és mulatságos esetek keringtek a világban a négy fal közé rekedt emberek találékonyságáról.

Megtörtént, hogy egy pár Monet és Picasso műveit újraalkotva minigalériát épített a macskájuknak, egy modern nagypapa pedig virtuálisan bejárható Disneylandet rakott össze az unokáinak.

Visszatért egy rég elfeledett kedvenc

Enyhén szólva kiszorult a multiplex mozik megszületésével az autósmozi, de most, az emberi érintkezések tudatos korlátozásának idején jól jött. Litvániában még egyet csavartak a dolgon, és igazolódva a koronavírus-trendekhez, a főváros elnéptelenedett repülőterénél nyitottak egyet.

Békeidőben pihenésre használja a brit királyi família a híres sandringhami birtokot, szeptember végén viszont egy nagy közösségi filmnézésnek volt a házigazdája. Itthon szintén az autósmozi segítségével helyezték új dimenzióba a Müpa-élményt: a Fesztivál Színházban zajló koncerteket az épület melletti parkoló hatalmas kivetítőjén lehetett autóból követni.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Pixabay, Getty Images)

| nagy sztori | pozitív | 8 | történet | koronavírus

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Sejtelmes tájak, rejtett kincsek nyomában
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom