Mutatjuk az ágyat, ami beépített projektorral és hangrendszerrel késztet lustálkodásra

A Hi-Interiors bemutatta okos ágyának továbbfejlesztett változatát, ami tökéletes kifogás lehet az egész napos ágyban fetrengésre.

Amikor már éppen azt gondoltuk, semmi szükségünk több okoseszközre otthon, akkor jött szembe velünk a Hi-Interiors kiokosított ágya. A HiBed már első ránézésre képes elvarázsolni az embert: a dizájnért egy elismert olasz építész, Fabio Vinella felelt.

Az első modellhez képest ez az ágy jóval kecsesebb vonalvezetésű. A stílusára akár azt is mondhatnánk, minimalista, a tudása azonban a maximumot hozza. Semmi nem hiányzik belőle, amit egy ágytól elvárhatunk, sőt!

Beépített 4K-projektorral rendelkezik, valamint egy visszahúzható, hatalmas képernyővel, amely alulról tűnik elő igény esetén. A teljes mozihatás érdekében rejtett hangszórókat építettek be a keretbe, ezeket a projektorral összehangolva vagy külön zenehallgatásra is lehet használni.

A HiBed egyedi fényrendszerrel is felszerelt, ami remekül használható olvasáshoz, illetve segít éjszaka tájékozódni a sötétben.

Az okoságy ráadásul nemcsak a szórakoztatásunkról, hanem az egészségünkről is gondoskodik.

Egy beépített applikáció segítségével monitorozza az alvásunkat, statisztikákat készít, figyeli a hőmérsékletet, a levegő minőségét és még a testsúlyunkat is. Reggelente intelligens hangjelzéssel ébreszt, méghozzá az aktuális hírek és a várható időjárás ismertetésével.

A HiBed máris előrendelhető ezen a weboldalon keresztül, ám a pontos árát még nem lehet tudni. Viszonyításképpen az ágy előző verziója 40 ezer dollárba, vagyis 11,5 millió forintba került.

Ez is érdekelhet:

Apró eszközökkel és színes lámpákkal okosítottuk fel a lakásunkat

Az okosotthon egy sok elemből álló, komplex rendszer – de akár elemenként, fokozatosan, a nekünk szükséges funkciókkal is kényelmesebbé és biztonságosabbá tehetjük a lakást.

(Képek: Hi-Interiors)

ágy | hibed | okosotthon | hangrendszer | okos ágy

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom