Close
Olaszországban katasztrofális turisztikai adatokkal számolnak a 2021-es évre

Olaszországban katasztrofális turisztikai adatokkal számolnak a 2021-es évre

Míg 2019-ben százmilliónál is több látogatót fogadtak, addig idén hatvanmilliónál megállt a számláló, ráadásul a vártnál tizenhárom millióval kevesebb olasz utazott külföldre.

Leginkább az omikron variánssal kapcsolatos növekvő aggodalmak és az új utazási korlátozások okolhatók a visszamondott foglalásokért és a számok drasztikus csökkenéséért.

Carlo Sangalli, a vállalkozásokat képviselő szövetség elnöke az olasz kormány elé tárta a riasztó statisztikákat, és több támogatást kért, valamint többek között a munkanélküli segélyek meghosszabbításáért folyamodott. Sangalli szerint elképzelhetetlen, hogy az olasz gazdaság működjön a turisztikai ágazat nélkül; a kormánynak támogatnia kell az idegenforgalmat például hitelhez való hozzáféréssel, és adóügyi intézkedésekkel, mindezeket ráadásul anélkül, hogy növelné a vállalkozások költségeit.

A jelenleg érvényben lévő beutazási szabályok szerint az oltatlanul  Olaszországba érkezőknek öt napig karanténban kell maradniuk, míg az oltással rendelkezőknek egy megérkezés előtt huszonnégy órával elvégzett negatív tesztet kell bemutatniuk.

A néhány hónappal ezelőtti adatokhoz képest több milliónyi foglalást már lemondtak az olaszok, rengeteget pedig úgy módosítottak, hogy csökkentették a napok számát vagy közelebbi úti célt választottak.

A bárok és éttermek mellett az olasz síágazat is kemény tél elé néz. A turisták ugyanis csak akkor síelhetnek az országban, ha érvényes Green Pass-t tudnak bemutatni.

Az északi régiókban ráadásul egyre nőnek az esetszámok, ami miatt szigorúbb intézkedéseket vezethetnek be, ez pedig további bizonytalanságot okoz a síközpontoknak.

Eközben a változatos terepviszonyoknak és rövid távoknak köszönhetően Szlovéniában egy nap leforgása alatt akár több pályát is kipróbálhatunk, így a kezdőtől a haladó szintig minden korosztály és síző garantáltan megtalálja a számításait.

(Forrás: EuroNews, fotók: Getty Images, Pixabay)

turizmus | kornavírus | segítség | veszteség | omikron

FOLYTASD EZZEL

Döbbenetesen hideg van Amerikában, évszázados rekordok is megdőltek

A thaiföldi vasút aranykorába repítenek ezek a vagonokból készült luxuslakosztályok

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!

Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram