A négy legnagyobb hiba, amit az emberek elkövetnek, amikor Olaszországba költöznek

Damien O’Farrell közel 35 éve érkezett Írországból Olaszországba akkor még azt hitte, mindössze két hónapra.

Végül azonban ottragadt, és azóta is ott él, most pedig azoknak ad tanácsokat, akik szintén a költözést fontolgatják. Íme, a legfontosabb útravalói:

Alábecsülik a nyelvtudás fontosságát

O'Farrell azt mondja, sokan tévesen azt gondolják, hogy elboldogulnak az angollal. Azonban olasz nyelvtudás nélkül minden sokkal nehezebbé vagy egyenesen lehetetlenné válik az ügyintézéstől kezdve a munkakeresésen át egészen a barátkozásig.

Nincsenek pontosan tisztában a bevándorlási státuszukkal

Azoknak az uniós polgároknak, akik Olaszországban akarnak élni, az érkezést követő kilencven napon belül be kell jelentkezniük a helyi városházán, és be kell mutatniuk a munkaszerződésüket vagy más bizonyítékot arra, hogy el tudják tartani magukat, emellett a hivatalban elkérik a bérleti szerződést, az olasz adószámot és akár az útlevelet is.

Az unión kívüli állampolgárok egy 180 napos időszakban legfeljebb kilencven napig tartózkodhatnak Olaszországban, ha tovább szeretnének maradni, akkor vízumot kell kérniük.

Csak az internetes tanácsok alapján, szakmai segítség nélkül próbálnak mindent elintézni

O'Farrell szerint mindig ügyelni kell arra, hogy az ember honnan szerzi az információkat. A különböző internetes csoportok és fórumok kiváló lehetőséget adnak arra, hogy a tagok megosszák egymással a tippjeiket és bátorítsák egymást, de az így kapott információkat soha nem szabad szakmai vagy jogi tanácsnak tekinteni.

Mint mondja

nem telik el nap, hogy ne hallanék olyan expatról, aki váratlan adószámlákkal vagy bevándorlási problémákkal szembesült, vagy olyan bérbeadókkal gyűlt meg a baja, akik nem adják vissza a kauciót“.

Úgy véli, vannak dolgok, amiket egyedül is meg lehet oldani, de az adózási, bevándorlási vagy jogi kérdéseket a legjobb szakemberrel megbeszélni.

Túlságosan romantikus elvárásaik vannak

Mint mondja, sokan azt várják Olaszországtól, hogy az ottani élet egy nagy, egybefüggő dolce vita lesz, de persze nem lesz az. Aki például azt várja, hogy virágzó karriert épít egy semmi közepén lévő kis faluban, annak csalódnia kell. Úgy véli,

a költözés előtt fontos tisztában lennünk azzal, hogy mit várunk a költözéstől, és reálisak-e az elvárásaink.

„Ne feledjük, hogy bizonyos karrierekhez és érdeklődési körökhöz Olaszország nem a legjobb hely” – mondja. „Persze, ha szeretnéd belevetni magad egy gasztronómiában, történelemben és kultúrában gazdag ország életébe, az egy másik történet” – teszi hozzá.

Ugyanakkor az anyagi helyzetünket is vegyük figyelembe, amikor eldöntjük, hová költözünk. Mint mondja, „a kis falvakban kevesebb a jól fizető állás, viszont a távmunkások olcsóbban találhatnak ott lakhatást”.

O'Farrell szerint az egyik legjobb módja annak, hogy az ember megtudja, neki való-e Olaszország, ha először csak próbaidőre megy: „El kell jönnöd és letesztelni, próbálj meg egy itteni kisvárosban élni, kezdd onnan.”

Ha fontolgatod a költözést, nézd meg, hol a legjobb a klíma, és hol élnek a legjobban az emberek.

(Forrás: Euronews, képek: Getty Images)

külföld | jótanácsok | olaszország | költözés | hibák

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom