Bírságot kap ebben az országban az, aki nem vette fel az oltást

Hatszázezer ötven év feletti személyt azonosított az olasz egészségügyi tárca, aki indoklás nélkül halasztotta el az oltás felvételét, és ezért pénzbírságra kötelezhető az érvényes járványintézkedések szerint. A bírságokat pénteken kezdik postázni.

Az egészségügyi minisztérium bejelentése szerint a bírság befizetésére történő felszólítást az illetékes területi adóhivatalok küldik ki az oltás nélküli ötven év felettieknek.

Tíz nap áll rendelkezésükre, hogy indokolják, miért nem vettek fel egyetlen oltást sem. Ha az indoklás megalapozatlan, fejenként száz euró (kb. 38 ezer forint) bírságot kell fizetniük.

A római kormány januárban vezette be az oltási kötelezettséget az ötven év felettiek számára, amely intézkedés június közepéig van hatályban. A járványrendelkezések értelmében a korosztályhoz tartozóknak már az emlékeztető oltást is fel kellett vennie. Az oltakozás ösztönzése érdekében született a döntés, hogy az oltás nélkülieket egyszeri bírsággal sújtják.

A borítékot hatszázezren kapják kézhez: nagy részük, több mint kilencvenezren a járvány európai gócpontjaként ismert Lombardiában élnek, és utóbbiak egyharmada Milánó és Monza város térségében.
Olaszországban április elsejétől nem szükséges az oltási igazolás felmutatása az üzletekben, közhivatalokban, postán és bankban, a városi tömegközlekedési eszközökön, a múzeumokban, valamint a vendéglátóhelyek szabadtéri részein sem. Semmilyen oltási vagy más védettségi igazolás nem kell a szállodákban és más szálláshelyeken, amire az idegenforgalom több mint két éve várt.

Zárt térben és tömeges szabadtéri eseményen továbbra is FFP-2 típusú maszkot kell viselni. Május elsejétől tervezik minden korlátozás feloldását, a maszk viselését azonban fenn akarják tartani.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images, Pixabay)

 

mulasztás | oltás | olaszország | bírság | indok

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom