A védettségi kártya személyazonosító igazolvány vagy útlevél felmutatásával együtt érvényes

Védettségi igazolványt vezetnek be Magyarországon, amelyet háromféle módon lehet majd kiváltani.

Amennyiben valaki megkapta a védőoltást, vagy igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen, vagy egy utólag elvégzett ellenanyag-vizsgálattal igazolja azt, hogy átesett a fertőzésen, jogosult lehet a védettségi igazolványra. Ha valaki megkapja a védőoltást, nem szükséges igazolványt igényelnie, ugyanis az állami hivatalból postáznak neki ingyenes kártyát. A kártyának nincs érvényességi ideje, de a személyi adatok mellett tartalmazza majd a védőoltás idejét, valamint típusát.

Ha valaki korábban igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen, akkor a fertőzésből való felgyógyulás napja jelenti a védettség kezdetét. A felgyógyulás napja az az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) nyilvántartott dátum, amikor negatív PCR-tesztje vagy antigéngyorstesztje lett, miután korábban pozitív tesztje vagy tesztjei voltak.

Abban az esetben, ha valakinek csak a fertőzést igazoló pozitív tesztje van, de több teszt nem készült – mert például tünetmentes vagy enyhe tünetei voltak, és otthoni karanténban maradt –, akkor a teszt utáni 10. nap a felgyógyulás hivatalos napja.

A védettségi igazolvány érvényessége az igazolt felgyógyulást követő hat hónap.

A kártya ebben az esetben is ingyenes, az állam hivatalból postázza, annak kiállítását külön nem kell kérni.

A kártya személyazonosító igazolvány vagy útlevél felmutatásával együtt érvényes

Ha valaki vélhetően átesett a fertőzésen, de nem tudott erről vagy nem készült erről teszt, akkor igazolhatja a fertőzésen való átesését ellenanyag-vizsgálattal is. Ebben az esetben a vizsgálat önköltséges, de hatósági áras lesz, melynek összege 11 ezer forint. Emellett ki kell fizetni a védettségi igazolvány kiállításának 3000 forintos összegét is.

Ha az ellenanyag-vizsgálat igazolja, hogy valaki korábban valóban fertőzött volt, akkor a védettségi igazolvány érvényessége négy hónap.  Ebben az esetben a védettségi igazolványt elektronikus úton – a fővárosi és megyei kormányhivatal által rendszeresített elektronikus űrlapon – vagy személyesen is lehet igényelni bármely kormányablakban.

A védettséget az igazolványon túl applikációval is lehet igazolni

A védettséget az igazolványon túl applikációval is lehet igazolni. Az applikáció az érintett azonosítását követően – az EESZT-ből szerzett adatok alapján – igazolja az érintett oltottságát. Az applikáció az oltott nevét, az érintett TAJ-számát, az oltás idejét, a védőoltás típusát, a fertőzéssel szembeni védettség tényét vagy annak hiányát jeleníti meg.
A kártya személyazonosító igazolvány vagy útlevél felmutatásával együtt érvényes, és az egyes adatok megjelölését angol nyelven is tartalmazza – áll a közleményben.

Ez is érdekelhet:

Változni fognak a reptéri résidőkre vonatkozók szabályok az Európai Unióban

Továbbá meghosszabbították a koronavírus-járvány idejére a közlekedési ágazatban szükséges egyes tanúsítványok és engedélyek érvényességi idejét.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

koronavírus-járvány | védőoltás | koronavírus | vakcina | igazolvány | magyarország

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Sejtelmes tájak, rejtett kincsek nyomában
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom