Close
Öt nagyon eredeti hely, ami másképpen bécsi, mint ahogy azt megszoktuk

Öt nagyon eredeti hely, ami másképpen bécsi, mint ahogy azt megszoktuk

Bécs hangulatáról még az is hosszasan – és hitelesen – tud beszélni, akinek csak a nagyapja buszozott keresztül az osztrák fővároson harminchét éve. Konflis, kávé, keringő – snicli, stangli, csapolt sör. És Bécs mindent megtesz azért, hogy a látogató ezt a hangulatot – vagy az odavezető utat – bármely tetszőleges sarkon megtalálja.

Ám Bécsnek van egy másik világa, annak meg egy másik hangulata, ami az ottlakók sajátja, és felületes, néha csak szimbolikus kapcsolatot ápol a Hofburg főúri világával, a Práter vásári zsibongásával, a Kärtnerstrasse többnyelvű kavargásával – noha némely esetben mindössze pár saroknyi távolságról van szó csupán. Ez nem egy másik Bécs, nem A Bécs, hanem… De ezt inkább megtapasztalni érdemes az öt, különös atmoszférával rendelkező hely valamelyikén, amit most összeszedtünk.

1928 óta működik megállás nélkül a Cafe Weidinger a 16. kerületi Lerchenfelder Gürtelen, a Lugner Cityvel szemben, s ha valaki szeretne egy kis darabot lecsípni ennek a patinás kávéháznak a hangulatából, ne késlekedjék, mert könnyen lehet, hogy a 100. évfordulóra már nem kerül sor. A kávézó idős tulajdonosnője évtizedek óta áll ellen a vele szemben terpeszkedő Lugner City tulajdonosának, s nem hajlandó megválni az épülettől, ám fia, a helyi pletykák szerint, már meg is kötötte az örökségére vonatkozó megállapodást az excentrikus osztrák milliárdossal.

Addig is itt van ez a reggel nyolctól éjfélig nyitva tartó kávézó számos karambol biliárdasztallal, a pincében a híres tekepályával, hűs és árnyas belső udvarral, és olyan atmoszférával, ami voltaképpen időtlen:

érezhetjük magunkat itt éppannyira 1938-ban, mint 1958-ban vagy 1978-ban, de semmiképpen sem a jelenben.

Én leginkább John le Carré valamelyik sötét alakját vélem mindig megpillantani az esti órákban az egyik sarokban, amint az orosz követség egyik attaséjával sakkozik éppen.

Abból meg egy szó sem igaz, hogy a bakelit a reneszánszát élné – mindig is azt élte, a divatból talán egy kicsit kimaradt, de végig jelen volt. Ékes példa erre a Teuchtler Schallplattenhandlung a Mariahilfer Strassétól pár sarokra húzódó Windmühlgasse 10. szám alatt, amely az idén múlt hetvenéves. Kevés lemezbolt van, amely megérte volna a nyugdíjaskort, annak fényében meg nagyobb teljesítmény, hogy a Teuchtler, finoman szólva, nem nagy. Máshonnét nézve kicsi.

Ennek ellenére már-már fenyegető mennyiségű bakelit és CD fér bele, olyan sok, hogy ide nem lehet csak úgy beugrani egy félórára. Legyen inkább kettő vagy három az órák száma, amely idő alatt bátran lehet túrni, és persze belehallgatni a lemezekbe, lévén három lemezjátszó áll a vásárlók rendelkezésére, meg persze a tulajdonos és segítői, akik

pontosan azt a hangulatot hozzák, ami a pesti lemezboltoké volt a nyolcvanas évek végén, meg a kilencvenes évek elején.

A Naschmarkttól mindössze egy megállóra (Pilgramgasse) lévő Café Rüdigerhof a Hamburgerstrasse 20. alatt a Weidingerhez hasonlóan régi, sőt: 1903 óta várja télen a kávézóban, nyáron pedig a teraszokon is a látogatókat. A gyönyörű szecessziós épületre szerencsére senkinek nem fáj a foga, ellentétben a a kerthelyiségben álló két pingvinszoborra, amelyeket néhány éve ismeretlenek elloptak – majd, anonimitásuk megőrzésével, a közfelháborodást követően vissza is vittek.

A Weidingerhez hasonlatosan itt is csak kényszerből modernizáltak és vásároltak újabb bútorokat – valamikor a hatvanas évek vége felé.

Ennek ellenére a hangulat kozmopolita és kifejezetten laza a sok művésznek, hipszternek és egyéb ötödik kerületi őslakosnak köszönhetően.

Étlapja nem túl összetett, viszont megbízható és finom ételeket kínál, a kiszolgálás pedig közvetlen és barátságos, amiből az ott szunyókáló babáknak és boldogan hortyogó kutyáknak is jut.

A bécsiek gyakran kerülnek gúnyolódás célpontjába tisztaság- és rendmániájuk miatt, de erre csak legyintenek, és szorgalmasan válogatják a szemetet, majd hordják fölösleges dolgaikat a 48-asokhoz, a szemetesekhez. Minden kerületben van egy nagyobb telep, amely telepek mindegyikén van egy polcsor, ahova az ember fölöslegessé vált, de mégsem szemétre való dolgait teheti. Van itt tévé, baba, játék, bakelit, ékszer – azaz minden. Ezeket pedig a vállalat egy bolhapiacon értékesíti, kulturált és tiszta környezetben, az ötödik kerületi Siebenbrunnenfeld gassében. A 48-er Tandler igazi kincsesbánya lehet könyv- és lemezbarátoknak, ritkaságok vagy csak jellegzetes bécsi apró tárgyak után kutatóknak.

A kínálat legalább olyan színes és változatos, mint az odajárók összetétele, a hangulat pedig főleg sötétedés után páratlan.

Szó se róla, lehet farmerben meg dorkóban dzsesszkoncertet hallgatni a Konzerthausban meg a Musikvereinben is, de hangulata csak a Porgy & Bessnek van a belvárosi Riemergasséban. Az 1993-ban nyílt nonprofit dzsesszklub állítólag Európa tíz legjobbja közt van – és ezzel nehéz lenne nem egyetérteni. Hihetetlenül hangulatos mini-operaház érzete van az embernek, lévén a földszinti nézőtér fölött van a “páholysor” – a zene bárhol ülve kiválóan szól, a közönség pedig, nagy plusz ez: értő.

A Porgy & Bess valami oknál fogva hiányzik az odalátogató turisták obligát listájáról, talán ezért is olyan otthonos ez a hely. Félhomályos, laza és oldott hangulat uralkodik itt még akkor is, ha a színpadon a legatonálisabb, legobskorúsabb dzsesszbanda nyomja az Elbától keletre. Vagy éppen a világ legkiválóbb muzsikusai adják egymásnak a kilincset, lévén a klub olyan programot kínál, amely New Yorktól Londonig bárhol megállná a helyét – atmoszféra tekintetében még le is körözi őket. S ha az ember odafigyel és kicsit szerencsés, akkor még az egyik legprogresszívebb duót is elcsípheti, Bartolomeybittman néven.

Ez is érdekelhet:

Close