Close
Öt film, arra az esetre, ha nyarat, tengert, napfényt csempésznénk az esténkbe

Öt film, arra az esetre, ha nyarat, tengert, napfényt csempésznénk az esténkbe

A végtelen tengerekben gyönyörködni, megmártózni, utazni és sportolni, vagy csak partjukon időzni is csodás. Ha a kékség mellé még simogató napsütés, vibráló színek, kalandok is társulnak, akkor biztos a kikapcsolódás. Ugyan most fizikai valónkban nem kereshetjük fel a kedvenc tengerpartunkat, nyaralóhelyünket, de válogattunk pár filmet, amivel elfoghat a jó érzés, és legalább egy estére segítenek a lazításban. 

A medence (1969)

Saint-Tropez-ban járunk, egy elegáns villa a helyszíne a francia–olasz kamaradrámának, melyben kézzelfogható a feszültséggel vegyülő erotika. Főszerepben a kor férfiszépsége, Alain Delon, valamint Romy Schneider, Maurice Ronet, és a szintén szexszimbólumnak számító stílusikon, Jane Birkin. A film csábításról, a múlt lezáratlan mivoltáról, bosszúról és hedonizmusról szól, a legstílusosabb körítéssel, amit csak el tudunk képzelni. A 2015-ös, Luca Guadagnino rendezésében elkészült remake, a Vakító napfényben (The Bigger Splash) sem utolsó alkotás, de szeretünk mégis az alapokhoz visszatérni.

Anyádat is (2001)

Alfonso Cuarón mexikói író és filmrendező egyik legszerethetőbb munkája ez a valódi road movie, ami Oscar-jelölést is kapott a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában. A film egyszerre könnyed és feszeget nehéz, vagy elsőre oda nem illőnek tűnő kérdéseket. A helyszín Mexikó, ahol két tizenéves srác menne neki egy ugyanolyan nyárnak, mint a többi volt: sok bandázással, unatkozással. Feltűnik azonban Luisa, a gyönyörű, érett nő, akit egyből le szeretnének nyűgözni azzal, hogy elviszik a világ legszebb tengerpartjára. Elindulnak hát hármasban a felnőtté válás és a tenger felé. Nyers, lassú folyású, független film, páratlan hangulatokkal.

Csábítás (2013)

Francia–ausztrál kooprodukció, megkapóan gyönyörű háttérrel: Új-Dél-Wales vad partjával, ami kvázi érintetlen paradicsom. A történet két barátnőről szól, akiknek ennél szorosabb nem is lehetne a viszonyuk: együtt nőttek föl, együtt éltek át rengeteg élményt, és együtt nevelték fiaikat is, akik immár fiatal, vonzó férfiakká cseperedtek. Hozzá kell tennünk, hogy az anyukák szerepét Naomi Watts és Robin Wright kapta, akik nemkülönben attraktívak. Kialakul egy elég beteg, mégis sok pontján egészen valódi szerelmi bonyodalom, a gyönyörű Tasmán-tenger partján.

Lopott szépség (1996)

Bernaldo Bertolucci 1996-os filmje Arany Pálma-jelölést is kapott. Sokak nagy kedvence, nem is feltétlenül a történet miatt, hanem inkább a hangulata, a mesés olasz táj és a népre jellemző temperamentum teszi maradandóvá a Lopott szépséget. Címszerepen Liv Tyler, vagyis Lucy, aki édesanyja halála után Olaszországba utazik, hogy felgöngyölítsen egy családi titkot. A rendezőhöz hűen természetesen nem kell nagyítóval keresni a szexualitást, de jóval visszafogottabb, mint Bertolucci úgy általában. Hangulatban viszont első osztályú, és Jeremy Irons is sokat ad a filmhez.

Szerelem, pasta, tenger (2010)

Ferzan Ozpetek török rendező nagyon ért a hangulatkeltéshez és a humorhoz, hiába a túl szirupos cím, egy örök darab ez a film. Amolyan bármikor kellemes, majdnem kétórás szórakozás és hangulat. Témaválasztás szempontjából dráma, ám a feldolgozása a sok humoros szituáció és karakter miatt könnyed. Egy dél-olasz vidéki családba csöppenünk, akik már generációk óta tésztakészítéssel foglalkoznak. A két örökös fiú közül egyikük sem szeretne a családi üzlet közelében maradni, mi több, egyikük coming-outol, és Rómába kötözne, hogy írással foglalkozzon. Kiderül, hogy micsoda bonyodalom ez egy istenfélő, tradíciókban élő olasz famíliának!

Ez is érdekelhet:

(Fotók, illusztrációk: Getty Images, Unsplash, Y tu mama tambien)

tenger | mozi | film | filmezés | nagy sztori

FOLYTASD EZZEL

Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Close
Ezek a hangok, ízek, élmények valódi ünneppé varázsolják a karácsonyt
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom