Öt múzeum, amelynek már az épülete is felér egy műalkotással

Egy igazán jó múzeumot nemcsak a lenyűgöző kiállításai tesznek naggyá, hanem építészeti megoldásai, izgalmas formavilága is. Arról nem is beszélve, hogy egy-egy ilyen építészeti bravúr számos fotót megér a látogatóknak is, ami hatalmasat lendíthet az adott hely népszerűségén.

Most egy újabb listát hoztunk, ezekről a helyekről.

Szépművészeti Múzeum, Bécs

Habsburg örökségének köszönhetően Bécs ad otthont a világ egyik legszélesebb művészeti gyűjteményének. Állandó kiállításai között 12 ezer egyiptomi és közel-keleti, 2500 ókori görög és római tárgyat csodálhatunk meg, és olyan ritkaságokkal is találkozhatunk, amelyeknek a királyok természetfeletti erőt tulajdonítottak.

A galériában számos meghatározó képzőművészeti korszak kiemelkedő művei láthatók, és ott található a világ öt legnagyobb érmegyűjteményének egyike is. Ugyanakkor Bécs nem lenne Bécs a csodálatos építészete nélkül, és a Szépművészeti Múzeum ünnepélyes belső tereivel, neobarokk elemeivel kiváló példa erre.

Külön érdekesség, hogy a lépcsőház mennyezetét Munkácsy Mihály freskója díszíti.

British Múzeum, London

A London központjában, Bloomsburyben található British Múzeum a világ legrégebbi történeti múzeuma.

Épülete neoklasszikus stílusával, magas, jón oszlopsoraival, görög templomhoz hasonló bejáratával méltóságot áraszt, több európai építészeti alkotás – köztük a budapesti Szépművészeti Múzeum – előképe volt.

Méretei bámulatosak: a kéthektáros előcsarnoka Európa legnagyobb fedett, nyilvános tere, melynek kupolája 3312 üvegpanelből áll. Az 50 ezer négyzetméteres épületben olyan további lenyűgöző terek találhatók, mint például az ókori Görögország ihlette olvasóterem.

Az emberiség történelmének és kultúrájának egyik legátfogóbb tárháza 13 milliónál is több tárgyat mutat be, köztük olyan különlegességeket, mint a Rosetti-kő, amely az egyiptomi hieroglifák megfejtésének kulcsa volt, vagy az Elgin-maradványok, vagyis olyan domborművek, amelyek egykoron a Parthenónt díszítették.

Ragnarock Múzeum, Dánia

Koppenhágától harminc kilométerre, Roskilde kisvárosában egy régi betongyár területén extravagáns múzeum áll, amely a pop-rock kultúrát ünnepli. A formatervező MVRDV és COBE dizájnstúdió az anyagok kontrasztjával teremtette meg a rockos atmoszférát a 3100 négyzetméteres épületben.

Kívülről energikus, különc jellegét az aranypanelek adják, belül az élénkvörös tér a gitárdobozok puha bársonyára emlékeztet. A múzeumi élmény végigvezet egy rocksztár csillogó életén a vörös szőnyegtől indulva a levegőben lógó színpadon át egészen a bárig.

A területen egyébként további fejlesztéseket is terveznek, létrehozva a Musicon kreatív városnegyedet.

Nemzeti Palota Múzeum, Tajpej

A tajpeji Nemzeti Palota Múzeum a szigetország egyik legnépszerűbb látványossága.

A múzeum gyűjteményének alapját a Kína történelmét és régészetét bemutató műtárgyak adják, amelyeket a pekingi Tiltott Városból menekítettek. Ma az állandó gyűjteménye 700 ezer műtárgyat tartalmaz, köztük izgalmas jáde- és porcelánleleteket, kalligráfiákat, festményeket és ritka könyveket.

Ezeknek egyszerre csak egy kis részét tudják kiállítani, ezért háromhavonta változtatják a kiállítás tartalmát, ám így is tizenkét év kell ahhoz, hogy mindenre sor kerüljön.

A klasszikus stílusú múzeum már megjelenésében is tiszteletet parancsoló. Mivel a Yangmingshan lankáin helyezkedik el, egy gazdagon díszített lépcsősort megmászva juthatunk be.

Az épületet lenyűgöző, közel kéthektáros park, a Zhishan kert veszi körül, amelyet a Song és Ming dinasztiák kertépítészeti hagyományai szerint alakítottak ki.

Ermitázs Múzeum, Szentpétervár

A világ második legnagyobb múzeuma a Néva folyó partján áll, és öt épület alkotja: a Téli Palota, a Kis Ermitázs, a Régi és az Új Ermitázs, valamint a Színház.

A fényűző, carrarai maradványokkal, gránittal, aranyozott bútorokkal és velencei csillárokkal díszített épületek lenyűgöző látványt nyújtanak.

A szentpétervári Ermitázs Múzeum alapjait még Nagy Katalin cárnő rakta le flamand és holland festményekkel, 1764-ben. Ma már több millió műtárgynak ad otthont, köztük Rembrand, Monet, Renoir, Michelangelo, Van Gogh, Picasso-műveknek, szkíta fegyver- és ékszergyűjteménynek, a világ egyetlen szászindiai ezüstjeinek.

Aki végig szeretne nézni minden kiállított darabot, annak huszonkét kilométert kell sétálnia a múzeumban.

Ez is érdekelhet:

Ilyen a kínai pasztell uszoda, amely akár egy képregényben is lehetne

Az X+Living építészeti stúdió nem az első intézményt tölti meg sosem látott fantáziával. Most a Szucsouban található Loong Swim Club uszodát mutatjuk be.

(Fotók: Getty Images, Unsplash, MRDV) 

szentpétervár | koppenhága | bécs | ermitázs múzeum | szépművészeti múzeum

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom