Borzasztó híres magyar regények és művek válnak teljesen szabadon felhasználhatóvá januártól

Hoppá!

Szabadon felhasználhatóvá válnak Molnár Ferenc, Kempelen Béla, Szász Gyula, Paul Éluard, Knut Hamsun, Mariano Azuela, Waldemar Bonsels írásai, Kende Géza festményei, Szerémi Gusztáv zeneművei, valamint Borsos József és Vidor Emil önálló építészeti tervei is 2023. január 1-jétől Magyarországon - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH).

Amikor egy mű létrejön, automatikusan szerzői jogi védelem alá kerül, amely a szerző halálát követően még hetven évig él. Hazánkban 2023. január 1-jétől így közkinccsé válnak többek között az 1952-ben elhunyt Molnár Ferenc írásai, például A Pál utcai fiúk és Az éhes város című regényei vagy az Egy, kettő, három, a Liliom és Az üvegcipő.

Mint írják, szintén szabadon felhasználhatóvá válnak Kempelen Béla újságíró magyar nemességet kutató alkotásai; Szász Gyula matematikus tudományos publikációi; a francia szürrealista alkotó, Paul Éluard költeményei; az irodalmi Nobel-díjas norvég Knut Hamsun és a mexikói Mariano Azuela egyes regényei, valamint a Maja, a méhecske című gyermekkönyvet író német Waldemar Bonsels munkái is.

Fontos azonban, hogy ez csak az eredeti művekre vonatkozik, azok feldolgozásaira, átdolgozásaira nem, tehát például A Pál utcai fiúk film- vagy musicalváltozata, netán a Maja, a méhecske című rajzfilm és képregény nem számít még közkincsnek.

A tájékoztatás szerint jövő évtől szintén szabadon felhasználhatóvá válnak Kende Géza festményei, Szerémi Gusztáv zeneművei, valamint több neves építész önálló munkái is: például Borsos Józsefnek a debreceni köztemetővel, a debreceni rendőrszékházzal, az Ary-villával vagy a szegedi Honvéd téren álló templommal kapcsolatos tervei; Vidor Emil húsznál is több, Budapesten álló lakóépületeinek - köztük az úgynevezett Palatinus-házak vagy a hazai szecessziós építészet szép példája, a Bedő-ház - tervei is.

Egy évvel később, 2024-ben majd olyan alkotók önálló művei válnak majd közkinccsé, mint például Dienes László szociológus, Márton Lajos festő, Sándy Gyula, Lauber László és Fábián Gáspár építészek, Kálmán Imre zeneszerző vagy Django Reinhardt dzsesszgitáros.

Az irodalmi, tudományos, művészeti alkotásokat mindig szerzői jog védi, ahogy a felhasználásukhoz kapcsolódó teljesítményeket is. Ezeknek egyik alapvető célja a szellemi alkotás ösztönzése. A szerzői alkotások jogi oltalma a hazai kulturális ipar működésének és fejlődésének elemi feltétele, ezáltal munkahelyek, vállalkozások, befektetések védelmét is jelenti - hangsúlyozzák a közleményben.

művészet | pál utcai fiúk | jogvédelem | regény

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom