Ez lehet a következő tudatos, kerékpáros város

Rendkívüli, ahogyan a hosszú évek óta dédelgetett tervek a járványügy miatt most előtérbe kerülnek, akár gyorsan meg is valósulnak. A közepén vagyunk a nagy változásoknak, urbanisztikai szempontból is. Párizsban például sokkal nagyobb fókuszt kap a kerékpáros közlekedés, miközben visszaszorítanák az autós ingázást. 

A francia fővárosnak nagyon régi problémája a légszennyezettség, évről évre egyre több autó pöfög csúcsidőben a Szajna partján, vagy végig a Rue de Rivolin. A főpolgármester, Anne Hidalgo előrehaladott tervekkel készült a város légszennyezettségének csökkentése érdekében, de a koronavírus okozta változások mondhatni keresztbehúzták a számításokat. Vagy inkább adtak még egy löketet ahhoz, hogy élhetőbbé váljon Párizs közlekedése.

Május 11-én már enyhítésekkel kell számolni, ezzel pedig a némiképp megcsappant autós forgalom visszatérhet a járvány előtti szintre. Ezt szeretnék elkerülni, ugyanis a főpolgármester beszélt a légszennyezettség miatt is súlyosbodó alap légúti betegségekről, asztmáról is, amihez egyebek mellett a nagyvárosi levegőminőség is hozzátesz.

Most éppen abban a szakaszban járunk, amikor a világ városai újraindulnak, és valósak lehetnek azok a vélemények, amelyek a megnövekedett autós forgalomról szólnak, hiszen a social distancing érdekében nem szállunk szívesen buszra, metróra, villamosra.

Hidalgo már a koronavírus-járvány előtt nekikezdett az antiautó programnak, amely még több, kifejezetten a gyalogosoknak és a bicikliseknek fenntartott utcát jelent, rengeteg új, védett bicikliutat, valamint az öreg autók kitiltását a belvárosból.

Fontos, hogy a város szívét bicikliutakkal is összeköthessék a külvárosi részekkel, így az ingázók is új opciót kapnak. Remek ötletnek tartjuk, hogy olyan utakat is fejlesztenek, melyek gyakorlatilag lekövetik a metróvonalakat. Így Párizs lehet a következő nagy bringás város, ahol praktikus és biztonságos a kerékpáros közlekedés.

Felzárkózóban van Milánó, Barcelona, Brüsszel és Berlin is – írja a Citylab.com. Náluk is vannak törekvések a szmogcsökkentésre és a kerékpárutak tejlesztésére.

franciaország | légszennyezés | koronavírus-járvány | koronavírus | párizs

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom