Pelenkában repülést javasolnak a kínai légiutas-kísérőknek

A Kínai Polgári Légiközlekedési Hatóság (CAAC) meglehetősen szigorú irányelveket adott ki a járatokra vonatkozóan a koronavírus terjedésének megakadályozásáért.

A légiutas-kísérőknek mindjárt azt ajánlja, hogy eldobható pelenkát viseljenek a fedélzeten, annak érdekében, hogy ne kelljen használniuk a repülőgép mosdóját.

A november végén megjelent iránymutatásban a járvány szempontjából magas kockázatúnak vélt országba tartó, vagy onnan induló járatokra ajánlják ezt a megoldást, hogy minimálisabbra csökkentsék a fertőzés kockázatát.

Szakemberek azt tanácsolják a személyzetnek, hogy az eldobható pelenka mellett orvosi maszkot, kétrétegű, eldobható orvosi kesztyűt, védőszemüveget, eldobható fejfedőt, védőruhát és cipővédő huzatot is viseljenek, az utasteret pedig függönyökkel válasszák el, különféle zónákat kialakítva ezzel (az utolsó három sor ülést például tegyék karanténzónává).

Az egészségügyi biztonsági kérdések mostanában több társaságnál is forró témának számítanak. Júniusban a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) azt javasolta, hogy a járatokon korlátozzák a vécéhez való hozzáférést, az utasok és a személyzet pedig külön mosdót használjon. Az ANA japán légitársaság év elején bejelentette, hogy tenyér helyett könyökkel vagy alkarral kinyitható mosdóajtót tesztelnek, a Boeing pedig megalkotta az öntisztító mosdót, amely minden használat után UV-fény segítségével pusztítja el a baktériumok 99,9 százalékát.

Ezeket a megoldásokat akkor vezethetik be a járatokon, ha a légi közlekedés ismét beindul, ami egyes szakértők szerint leghamarabb csak 2023-ban következhet be.

Ez is érdekelhet:

Szellemreptérré alakult a világ egyik legnagyobb légikikötője

A turizmus, és a légi közlekedés csak árnyéka önmagának, de nem teljesen halott. Hogy néz ki egy repülőút egy halálos vírus árnyékában? Ezt teszteltük a New York–Miami-vonalon, egy belföldi járaton az Egyesült Államokban.

(Forrás: Newsweek, fotók: Pixabay)

repülőgép | fertőzés | fedélzet | biztonság | koronavírus

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom