Jó ötlet a poggyászt a fürdőkádba tenni, miután megérkeztünk a hotelszobába?

A Snopes álhírvadász oldal egy elterjedt utazási jótanácsot vizsgált meg.

Mint írják, ezt az óvintézkedést azoknak az utazóknak szokták ajánlani, akik félnek attól, hogy esetleg ágyi poloskákba botlanak a szálláshelyen. Ha valamiért felmerül a gyanú, hogy ilyesmi fordulhat elő, akkor a szoba átvizsgálásának idejére a fürdőkád tűnik a legbiztonságosabb helynek, ahová a holmikat tehetjük.

Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy nagyon kicsi az esélye annak, hogy egy szállodai szobában poloskát találjunk. Mint Jody Gangloff-Kaufmann, a Cornell Egyetem városi rovarásza elmondta,

az emberek félelmének mértéke jóval túlszárnyalja az apró szörnyek előfordulásának esélyét.

Ráadásul a poggyász a fürdőkádban újabb problémát vet fel, ugyanis nem mindenki látja szívesen a bőrönd koszos kerekeit egy olyan helyen, amelytől maximális higiéniát vár el. Ezt a nehézséget azonban könnyen át lehet hidalni a kádba helyezett, tiszta szemeteszsákkal.

Ha már a jótanácsoknál tartunk: itt nyolc tippet találsz, amellyel elkerülheted az utazási káoszt idén nyáron, itt pedig légiutas-kísérők árulják el, mit ne vegyünk a reptéren vagy a gépen – és mi az, amit érdemes.

(Forrás: Snopes, képek: Unsplash)

utazási hack | ötlet | poggyász | fürdőkád | tanács

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom