Az újjáéledt belvárosi lazulós helyen igazán megélheted a Dunát

Berlinben alapvetésnek számít, hogy a munka utáni alkalmi lazítás helyszíne a várost átszelő folyón pihenő hajó fedélzete. Hála a Pontoon költözésének, a budapestieknek sem kell a repjegyoldalak akcióit vadászni hasonló körülményekért.

A hetedik szezonját taposó kulthelynek a Lánchíd felújítása miatt kellett házszámot változtatnia tavaly, de sokakkal egyetemben mi is azok közé tartozunk, akik valamiért „lemaradtak” erről a fejleményről és nem igazán vésődött a tudatunkba, hogy a híd lábánál évekig üzemelő kedvenc amúgy él és virul, csak éppen néhány méterrel arrébb kínálja a dunaparti chillezős élményt egy megannyi történetet megélt régi vágású hajón.

2021 még jelentős részben a tudjukmiről szólt, a beléptetés nehézkesnek és körülményesnek számított, valamint a nemzetközi turizmus sem röffent be igazán – így valamelyest érthető, miért kerülte el a többség figyelmét a Pontoon.

A messziről Budapestre úsztatott klasszikus folyami jármű alsó szintje teljes átalakításon esett át azért, hogy minél több helyet biztosítson a programokhoz és az ejtőzéshez. Szellős (és mivel vízparton vagyunk, ennek hozadékaként szeles), tágas és komfortos az új Pontoon, lokációnak köszönhetően gyakorlatilag nincs olyan pontja, ahonnan ne lehetne élvezni a lassan legendává nemesedő budai panorámát (pro tipp romantikára vadászóknak: kis körbejárás után találnak olyan pontot a hajón, ahol kettesben is megtehetik).

Naplemente idejére időzített koktélozással pedig aztán tényleg kiakasztható a tavaszi-nyári Duna-parti coolság élménymérője.

Egyik nap mi is beugrottunk egy italra a fedélzeti pálmák tövébe és néhány mondat erejéig leültünk Hámori Icsivel, a Pontoon életre hívójával, aki elmondta, nem csupán a növényeket és a programokat csoportosították át a szomszédból. „A hangulat mellett a személyzetet is magunkkal hoztuk, hogy ezzel is megadjuk a hely lelkületét, mert az emberek teszik azzá a Pontoont, ami” – mondja, majd kifejti azt is, miért nem szeretné, ha bulihajóként tekintenénk a 2.0-ra. „Életérzést adunk, egy olyan helyet, ahová mindenféle megkötés nélkül bárki bejöhet. A délutáni nyitásnak köszönhetően lehet kávézni, pihenni, chillezni, élvezni a napsütést és azt, hogy részese, mozgatórugója vagy az egésznek”.

A fesztiválhangulat a programoknak köszönhetően szintén adja magát, úgyhogy ehhez mérten alakították ki az italszortimentet. Saját ételfelhozatalt kapott a Pontoon, hogy legyen mivel megalapozni az estét, amikor is akusztikus koncertek, jammelések, plusz a simogató dzsessztől kezdve az old school hiphop-on át a zúzósabb elektronikáig mindenféle zenék megdörrennek.

A Tereza kistestvérének számító La Cabina mexikói konyhájának szorítottak helyet a fedélzeten, ahol a hajóhoz leginkább illő, a long drinkeknek kényelmesen megágyazó, sörhöz, fiestához egyaránt passzoló tacót lehet kikérni, méghozzá húsos és vega verzióban.

Azért választották a tacót, mert világszerte népszerű, Mexikóban mindjárt egyenesen mindennek a lelke, a szegényebb és a gazdagabb réteg egyaránt imádja. Budapesten viszonylag kevés helyet autentikus tacóra csurgatni a limelevet, a Pontoon immáron közéjük tartozik. Színtiszta kukoricából készült soft tortillára pakolják a tépett marhahúst, amihez ropogós hagymát, tejfölt, savanyított lilahagymát, chipotlét és friss koriandert költöztetnek, hogy egy picit csípősebb legyen – de tényleg így számít igazán autentikusnak. A vega variánsban mexikói fűszerezésű gomba, füstölt paprika, mexikói oregano, chipotle, fajita fűszerkeverékes tejföl és magvak rejtőznek.

Desszertként válaszható a házi karamellával érkező churros, ami ugyan nem mexikói, hanem spanyol édesség, cserében nem is annyira édes, mint a Spanyolországban kérhető változat.

Kevés olyan helye van a belvárosnak, ahol ennyire megélhetjük a Dunát, élvezhetjük a cirogató szellőt és alkalmanként a folyó robaja alakította hangulatot, miközben lehengerlő panorámával a háttérben koccinthatunk az életre. A Pontoon ilyen lesz. Pontosabban már ilyen.

(Fotók: Bertók Krisztina/Pontoon)

Pontoon | duna | belváros | vigadó | panoráma

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom