Szeretnél úgy edzeni, mint a spanyol salakkirály? Most itt a lehetőség, hogy egy gyönyörű görög turistaparadicsomban fejleszd a tenisztudásod.
Amíg Rafa Nadal jelenleg Párizsban küzd azért, hogy tizenkettedik alkalommal is megnyerje a Roland Garrost, addig az edzői stábjának egy része egy különleges edzésprogramon dolgozik. Hamarosan bárki elsajátíthatja a korábbi világelső jól bevált módszereit, méghozzá egy gyönyörű görög félszigeten.
Az új Rafa Nadal Tennis Centre a Halkidikí félszigeten található Sani Resort területén nyitja meg kapuit. Ott várják majd azokat a lelkes teniszezőket, akik szeretnék kipróbálni azokat az edzésmódszereket, amelyek Nadalt a csúcsra juttatták. Az sem jelent gondot, ha valaki teljesen kezdő, neki is szívesen megtanítják az alapokat.
Egy hétig még arra is lehetősége lesz a látogatóknak, hogy Toni Nadal – Rafa nagybátyja és korábbi edzője – keze alatt edzhessenek.
A világ egyik legsikeresebb teniszedzője július 21–28. között különleges látogatást tesz a helyszínen.
A program egyébként nemcsak a technikai és fizikai felkészítésre fókuszál, hanem a személyes értékekre és a mentális képzésre is, elvégre Nadal sikerének titka is javarészt a hozzáállásának, a mentalitásának köszönhető.
A résztvevők a központ nyolc salakos pályáin edzhetnek majd olyan profi edzők irányításával, akik mindannyian a Rafa Nadal Academy akkreditáltjai, tehát pontosan ismerik a metódust, ami a spanyol bajnokot naggyá tette. Az egyhetes csomagok ára 280 dollártól indul, a további részletekért erre tessék tovább.
Ez is érdekelhet:
(Képek: Getty Images)
utazás | félsziget | edzés | görögország | sani resortRáleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!