Magasabb szintre emeli a luxust az új Range Rover

A Range Rover neve egyet jelent a luxusterepjáróval, és a legújabb generáció még magasabbra teszi a mércét, a klasszikus limuzinokban tapasztalható kényelmet nyújtja a 4x4-es kategóriában.

A hatvanas évek végén azzal a szándékkal indult a Range Rover-projekt, hogy megkülönböztessék a márkát a munkagépes stílusú Land Rovertől. 1970-ben mutatkozott be az első generáció, amelyet még a párizsi Louvre-ban is kiállítottak, mint a kortárs ipari formatervezés jeles darabját. Az évtizedek során a Range Roverből egyre inkább luxusautó lett, és ennek csúcsán a most leleplezett legújabb, ötödik generációs modell áll.

A hetvenes években a Range Rover volt az egyik első luxusterepjáró

Az ikonikus terepjáró G-osztályhoz hasonlóan az off-road-képességek az utóbbi időben a Range Rovernél is háttérbe szorultak, sokkal inkább városban, vagy legalábbis aszfaltozott úton használják ezeket a modelleket, de a gyártójuk már csak presztízsből sem engedheti meg, hogy ne legyen képes leküzdeni egy vízmosást. A célközönséget figyelembe véve az sem árt, ha nem akad el a vidéki birtok olykor sárral borított útjain.

Az új Range Rover ennek megfelelően természetesen összkerékhajtásos, és akár 90 centiméteres vízen is képes átkelni. A csúcstechnikája pedig abban segíti, hogy közben kamerás rendszeren figyeljük az autó alatt lévő terepet. A komfortjához a legtöbbet mégis a légrugózás és az aktív stabilizátor teszi hozzá,

a manőverezhetőségét pedig most először hátsókerék-kormányzás segíti,

amivel tizenkét méternél kisebb körön képes megfordulni.

A hatalmas, 23 colos kerekeken gördülő újdonság ugyanis még nagyobb lett az elődjénél, a hossza 5,05 méterre, a tengelytávja kereken három méterre nőtt, és az elődjéhez hasonlóan

20 centiméterrel nyújtott változatban is kapható, ami most először hétüléses is lehet.

A harmadik üléssor egy kicsivel feljebb került, hogy innen is jó legyen a kilátás. A kétszárnyú ajtón hozzáférhető csomagtartó is óriási, öt ülés mögött 725 literes teret lehet kihasználni.

A belső tér új szintet jelent a luxusterepjárók világában,

a második üléssorra ugyanis két különálló fotel is rendelhető, a szórakoztatásról 11,4 colos képernyő gondoskodik. A vezetőnek is kijutott a képernyőkből, hiszen a kormánykerék mögött színes kijelző mutatja a műszereket, középre pedig egy 13,1 colos ívelt érintőképernyő került. Az Amazon Alexával az otthoni okoseszközöket is vezérelhetjük, és a telefonunkat távirányítóként használva lehet leparkolni az autót.

A Range Rover arra használja a fejlett technikát, hogy még inkább kényeztesse az utasokat.

A 35 hangszórós prémium hifi például a fejhallgatókhoz hasonló aktív zajszűréssel gondoskodik a csendes utazásról, a légtisztító rendszer pedig a kellemetlen szagok és baktériumok mellett a vírusokat is kiszűri, még a Covidot is. Nem maradnak el a luxusautókra jellemző egyedi jegyek sem, például a mintás fabetétek és a kerámiafoglalatos kapcsolók.

A műszaki tartalmát tekintve is halad a korral a Range Rover,

amelynek 249 és 530 lóerő közötti benzines és dízelmotorjait 440 és 510 lóerős plug-in hibridek egészítik ki. Az utóbbiak akár 100 kilométert is képesek megtenni tisztán elektromosan, és az akkumulátor feltöltése is megvan egy óra alatt. Ez még nem minden, ugyanis már készül a teljesen elektromos hajtású Range Rover, de annak bemutatója csak 2024-ben várható.

Terepes kalandok

A Land Rover neve évtizedeken keresztül egyet jelentett a rettenthetetlen terepjáróval, és a klasszikus Defender utolsó szériájának vásárlói nem mindennapi kalandot is kaptak az autójuk mellé. Az új modell is felejthetetlen élményeket kínál azzal az általa vontatott miniházzal, amit Olaszország legszebb tájain parkoltak le.

luxusautó | terepjáró | range rover | land rover

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom