A koronavírus miatt rendhagyóan indult az idény a milánói Scalában.
Áriákból és balettelőadásokból állt a kétszáznegyvenkét éves operaház hétfői háromórás megnyitója, amit a televízióban is közvetítettek. Mindez azt jelentette, hogy a második világháború óta először nem a hagyományoknak megfelelően vezényelték le a szezonnyitót a patinás intézményben.
A megnyitó minden évben Milánó városának egyik legfontosabb társadalmi és kulturális eseménye, idén a színpadra lépő művészek maszkot viselve és üres széksorok előtt adták elő performanszukat.
A Riveder le stelle-nek (Hogy újra lássuk a csillagokat) keresztelt megnyitó Dante Alighieri Dante Pokla című művére utalt, méghozzá abban a reményben, hogy ha minden jól megy, hamarosan legyőzhető lesz a mindennapjainkat térdre kényszerítő járvány. „Rendkívüli élmény volt, de remélem, hogy soha többé nem ismétlődik meg” – mondta Riccardo Chailly karmester. Néhány előadás élőben ment le, néhányat pedig előre felvettek, az este egyik legnagyobb sztárja pedig Roberto Bolle táncos volt, aki balettszólót adott elő fénysugarak kíséretében.
Mivel Lombardia régiója Európa legsúlyosabban fertőzött területei közé tartozik, még mindig nem lehet tudni, hogy a Scala pontosan hogyan indítja el az új évadot.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: Reuters, fotók: Getty Images)
megnyitó | évad | milánó | operaház | szezonRáleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!