Egy légikísérő szerint ezért kell mindig vizet és rágcsálnivalót magunkkal vinni a repülőre

Megfontolni való repülési tanácsok, vol. 8.

Cierra Mistt egy TikTok-videóban mutatta meg, hogy szerinte mire kell odafigyelni a repülés előtt, és azzal kapcsolatban is elmondta véleményét, mit nem szabad csinálni a fedélzeten.

– Íme néhány bevett szokás, amit még légiutas-kísérőként tanultam, és amit minden utazásomkor használok – kezdi a videóban.  – Először is, mindig gondoskodom róla, hogy amikor felszállok a gépre, legyen nálam saját rágcsálnivaló és víz. Soha nem tudhatod ugyanis, mikor következik be egy hosszabb késés, miközben a légiutas-kísérők nem kapnak utasítást arra, hogy bizonyos idő elteltéig adjanak ki rágcsálnivalót vagy italt.

Itt most azokat a késéseket érti, amelyek különböző okok miatt még a földön, elindulás előtt történhetnek meg, az utasok pedig legalább negyvenöt percig biztosan nem részesülnek kiszolgálásban. Utóbbi csak akkor kezdődhet, ha az ajtó már bezárult. Plusz Cierra szerint a rövidtávú járatokon a légiutas-kísérőn múlik, akar-e szolgáltatást nyújtani vagy sem, mert ezeken a járatokon nem mindig van idő felszolgálni tízórait vagy uzsonnát.

– Mindig használd a mosdót még a terminálon, mielőtt felszállsz a repülőre, vagy legalább várd meg, amíg a levegőben vagy, és csak azt követően végezd a dolgodat. Ennek több nagyon fontos oka van; a légiutas-kísérők százféle dolgot csinálnak, amíg mindenki más a beszállással törődik, szóval nem igazán hasznos az utasok és az ülések, valamint a légiutas-kísérők és a feladatuk  útjában állni. Plusz a légiutas-kísérők felelőssége, hogy megszámolják az utasokat, és meggyőződjönek arról, mindenki a helyén van-e. Ha éppen a mosdóban tartózkodsz, ezt nem tudják megtenni.

A következő intelem elsőre meghökkentően hangzik, de nyilván nem véletlenül említi:

ne vedd le a cipődet a gépen.

– Ne menjen senki sem mezítláb vagy zokniban a mosdóba. Biztosíthatom, hogy a padlón lévő folyadék nem víz és aligha akarsz belelépni. Arról nem is beszélve, hogy a mosdót soha nem takarítják, maximum akkor, ha már annyira elfajult a helyzet, hogy le kell zárni a repülés hátralévő időtartamára.

A takarításról Cierra elárulta, hogy a takarítók valóban azután kezdik a munkát, hogy a legtöbb utas leszállt, de nem végeznek annyira alapos tisztítást, mint azt gondolnánk. A „mélytisztításra” csak a Covid csúcsidején szakítottak időt, fő célpontjuk a tálcák és a biztonsági övek. – Manapság inkább csak afféle gyors rendrakásról és a padlón lévő szemét eltüntetéséről van szó – tette hozzá. Cierra légitársasága törlőkendőket kínál az utasoknak, amikor felszállnak a gépre, úgyhogy azt javasolja, ezeket használjáuk az ablakok tisztítására, mert „akárcsak a fürdőszoba padlóját, azokat sem takarították még soha”.

Nem vitás, a légiutas-kísérőknek nehéz dolguk van. Mindenben segítenek a fedélzeten az italok és ételek felszolgálásától kezdve az ideges utasok megnyugtatásáig, plusz vészhelyzetben megmenthetik az életünket. Más szóval, tudnak egy-két kulisszatitkot – és ez magában foglalja azt is, hogy mi az, amit soha, de soha ne együnk vagy igyunk repülés közben. 

(Forrás: Express, fotók: Getty Images)

 

rágcsálnivaló | tanács | mosdó | repülés | fedélzet

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom