A budapestieknek érdemes december kilencedikét feljegyezni, ugyanis akkor indul a Resident Art Fair

Feltörekvő magyar alkotók mellett neves nemzetközi művészek grafikái is elérhetők a Resident Art Fair 2021 kortárs művészeti vásáron, amelyet új helyszínen, a Budapest Art Factoryban rendeznek meg december 9. és 20. között.

A Resident Art Fair feltörekvő művészek főként új gyűjtőket és alkalmi vásárlókat megszólító, friss művei mellett a már klasszikusnak mondható kortárs alkotások válogatásával a tapasztalt gyűjtők kíváncsiságát is igyekszik felkelteni. A Collector's selection szekcióba idén olyan nemzetközi hírességek alkotásai kerültek be, mint a CoBrA csoport művészeként híressé vált Karel Appel vagy Corneille erőteljes színekben pompázó szitanyomatai,

a magyar absztrakcióra is erős hatást gyakorló második párizsi iskola alkotói közül Jean René Bazaine, Alfred Manessier, Maurice Esteve és Hans Hartung litográfiái.

A Resident Air Fair idei kortárs művészeti vásárához készült stílusos óriásplakátok

Emellett a dekollázsairól híressé vált olasz művész, Mimmo Rotella és az olasz transzavantgárd megkerülhetetlen alakjai – Mimmo Paladino és Italo Bressan – egy-egy műve; valamint a spanyol informel tavaly elhunyt festője, Luis Feito és a szintén spanyol Victor Mira munkája is megvásárolható lesz.

A Bauhaus svájci tagjai, Max Bill mellett Wolf Vostell, valamint a német geometrikus művész Günter Fruhtrunk művei is helyet kaptak a válogatásban.

A nemzetközi alkotók névsorát gazdagítják még az olyan magyar származású művészek, mint Victor Vasarely, Francois Fiedler, Simon Hantai, Étienne Hajdu, Nicolas Schöffer, Sigismond Kolos-vary, Bíró Antal és Konok Tamás.

A Resident Art az idei Art Marketen is részt vett – a fotón Hortobágyi Endre, Baráth Áron és Bánki Ákos alkotásai láthatók

A magyar művészek közül Bortnyik Sándor MA mappájának néhány lapja, valamint Bak Imre, Nádler István, Kovács Attila, Lakner László, Fajó János, Hencze Tamás, Tót Endre, Szabados Árpád, Swierkievicz Róbert és Hortobágyi Endre több műve is szerepel a kiállításon.

A Young and Fresh szekcióban több mint hatvan kortárs alkotó legfrissebb alkotásai láthatók. Sokan közülük visszatérő kiállítói a vásárnak, de a kurátorok hagyományosan kiállítaják új, pályakezdő művészek alkotásait is, akik a Resident Art Fairen értékesítenek először. Az idei válogatásban geometrikus, informel, groteszk, figuratív művek egyaránt láthatók lesznek.

Ez is érdekelhet:

Az egyik legismertebb magyar festőről nyílik életműkiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

A magyar művészet egyik legnagyobb mesterének harminc éve nem nyílt életműkiállítása Budapesten.

(Forrás: MTI)

kultúra | Resident Art Fair | budapest

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom