A brit óriás, akit tévésként imádnak, a könyvét pedig azonnal elkapkodják

Ötvenévesen írta meg első regényét, rögtön Anglia történetének harmadik legsikeresebb könyve lett. 2020-ban az év szerzője lett a szigetországban, és Steven Spielberg is felfigyelt rá. Interjú egy későn érő bestselleríróval.

Negyvenéves koráig Richard Osman sikeres producerként dolgozott brit tévécsatornáknál. 2009-ben a Pointless című kvízshow ötletét próbálta eladni a BBC-nek. Tetszett nekik a műsor terve, de volt egy feltételük: Osman legyen a műsorvezető társa, amolyan szellemes szárnysegéd és hasznos mellékszereplő, aki feldobja a magas labdát a főszereplőnek. Osmannek korábban eszébe sem jutott a kamera előtt szerepelni, ám elvállalta a feladatot.

Meglepetésére a műsorral együtt az ő népszerűsége is az egekbe szökött: a nézők imádták a két méter magas, klasszikus brit értékeket megtestesítő, szellemes és kedves óriást.

Osman sosem élcelődött a játékosokon, akármilyen butaságokat is mondtak, a magyarázatait tisztán és szórakoztatóan adta elő, és ezzel elnyerte a tévénézők szimpátiáját. Ugyan azt gondolta, hogy a műsor mindössze egy szezont fog megérni, tizenkét év elteltével is menetel a BBC műsorán, adásonként három-négy millió angolt a tévéképernyők elé ültetve. Osman időközben sztár lett, a média rendszeresen beszámol az életéről, újabb műsorok vezetését bízták rá, amelyek szintén sikeresen szerepeltek.

A "tévéproducer Osman" és a "műsorvezető Osman"  azonban nem az utolsó állomás az ötvenéves showman életében. Tavaly úgy döntött, regényt ír, egészen pontosan egy krimit. A karantén első hónapjaiban fejezte be könyvét, amely 2020 szeptemberében debütált a könyvesboltokban. A csütörtöki nyomozóklub  egy luxus nyugdíjas-resortban, Coopers Chase-ben élő amatőr detektívcsoport történetét meséli el: négy hetvenes éveit taposó, de rettentően kíváncsi és nagyon unatkozó szépkorú nyomozni kezd, hogy kiderítse, ki állhat az otthon tulajdonosának meggyilkolása mögött. Az elbeszélés stílusa kedvesen hangulatos és finom humorú, a karakterek eredetiek, a történet pedig éppen annyira csavaros, hogy még szórakoztató maradjon.

A krimi sikere mellett Osman minden korábbi eredménye eltörpült. Több mint egy millió példányt adtak el belőle, ezzel minden idők harmadik legsikeresebb brit könyvének számít.

Egyedül J.K. Rowling Harry Potter és a halál ereklyéi, illetve Dan Brown Az elveszett jelkép című regénye előzi meg. A filmjogok is villámgyorsan elkeltek, és nem kisebb stúdió vásárolta meg őket, mint a Steven Spielberg alapította Amblin Entertainment.

Osmannek az alapötlet akkor jutott eszébe, amikor meglátogatta a nyugdíjasotthonban élő édesanyját. A krimirajongó írót lenyűgözte az ott zajló élet, a lakók történetei, a mindennapi intrikák, a kialakuló barátságok, és egy nap belé villant egy gondolat: mi lenne, ha valakit megölnének itt? A folytatásról, a regény sikeréről, a következő krimiről magát az írót kérdeztük, aki nyugat-londoni lakásában ülve válaszolt a kérdéseinkre.

– A regény hatalmas sikere minden bizonnyal alaposan megváltoztatta az életét. Számított arra, hogy A csütörtöki nyomozóklub akár fele ennyire sikeres lehet?

– A tévés világban én mindig is egy csapat tagjaként dolgoztam, erre a projektre viszont egyfajta személyes ambícióként tekintettem, olyasmiként, mint mondjuk lefutni egy maratont. És aztán kiderült, hogy ebben vagyok a legjobb. Valószínűleg már harminc éve bele kellett volna fognom a krimiírásba! A 2020-as év mindannyiunk számára nagyon bizarr időszak volt. Rengeteget dolgoztam itthon, a számítógépem képernyője előtt ülve egyedül, ami nagyon nem én vagyok. Rendszerint száz emberrel együtt ügyködöm egy stúdióban, és mindannyian ugyanazon célért dolgozunk. Ez nagyon más volt. A tévés munkám és az írás valahol mégis hasonlítanak egymásra: arról szól, hogy kitaláljuk, mit szeretnek az emberek. Mindig is olyan tévéműsorokat csináltam, amiket én is szívesen néznék. És ugyanez a helyzet a könyvvel: egy olyan regényt akartam írni, amit én is szívesen elolvasnék. Ezért aztán nem érzem, hogy nagyon megváltozott volna az életem. Továbbra is szórakoztatok.

– Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy már a harmadik regényén dolgozik. Lehet már tudni valamit a történetről?

– Itt a kulcs a csütörtöki nyomozóklubhoz: amikor az ember mondjuk megnéz egy Gyilkos sorok-epizódot, és Jessica Fletcher megjelenik Cabot Cove-ban, véletlenül mindig pont akkor történik egy újabb gyilkosság. Ezt nem szerettem volna, így az első három krimi cselekménye kapcsolódik egymáshoz. A második történetben – amit remélhetőleg szeretni fognak az olvasók – még több problémával szembesülnek a főszereplők, és ugyanez igaz a harmadik részre is. Imádom a négy főszereplőmet! Minél nagyobb bajba kerül a banda, én annál izgalmasabbnak találom a helyzetet. Szórakoztat, hogy egyre nagyobb slamasztikába keverem őket! A harmadik rész cselekményéről annyit tudok mondani, hogy egy olyan dolog fogja kísérteni őket, amit a korábbi epizódokban tettek.

– Milyen érzés volt megtudni, hogy a megfilmesítés jogát maga Steven Spielberg vásárolta meg?

– Mivel Angliában ismert tévés személyiség vagyok, aggódtam, hogy a kiadók azt fogják hazudni, tetszett nekik a könyvem. Féltem, hogy úgy gondolkodnak, „mivel Osmant ismerik a tévéből, ezt a könyvet el fogjuk tudni adni”. Emiatt még mindig aggódom egy kicsit. Amikor először hallottam Spielberg érdeklődéséről, akkor gondoltam először azt, hogy ez a könyv talán mégis rendben lehet. Hiszen Spielbergnek fogalma sincs arról, hogy én ki vagyok. Ő mindent tud a jó történetekről, a karakterekről, és amikor azt mondta, hogy meg akarja venni a könyvet, az hatalmas önbizalmat adott. Ha minden jól alakul, a filmet már 2021-en bemutatják, és az nagyon izgalmas lesz.

– Jelenleg szinte teljes munkaidejében regényt ír – évi kilenc hónapon át, a maradék negyed évben pedig kvízműsorokat vezet. De mit csinál akkor, amikor nem dolgozik? Hogyan tölti fel a kreatív akkumulátorait?

– Szeretek olvasni, filmeket nézni és nagy sétákat tenni. De legfőképpen imádok sportot nézni, ez az egyik kedvenc időtöltésem. A Fulham FC a csapatom, amelynek egyébként van is közös pontja Magyarországgal. Az egyik kedvenc játékosom Gera Zoltán volt, ő volt az elmúlt harminc év legjobb Fulhamjének egyik legkiemelkedőbb játékosa. Tökéletesen ki tudok kapcsolni, ha a szeretett klubomat nézhetem.

– Az elmúlt bő másfél év nagyon bonyolult időszak volt mindannyiunk életében. Hogyan viselte el a karantén okozta bezártságot? Pusztán negatív élmény volt, vagy íróként talált benne valami pozitívumot?

– Az írás sokat segített ennek a helyzetnek az elviselésében, mert lendületet és struktúrát adott a napjaimnak. Ugyanakkor borzalmas időszak volt, és nem hiszem, hogy mentálisan bármi hasznom származott volna belőle. Nem hinném, hogy lesz bárki, aki, ha visszagondol erre az időszakra, valami pozitívra fog visszaemlékezni. Nagyon kellemetlen élmény volt ez mindenkinek, de nekem az írás segített átvészelni ezt. Azt is tudom, hogy a könyv sokaknak segített, mert megnevettette őket és elvonta a figyelmüket egy időre. Azt kétségtelenül megtanultuk a járványból, hogy semmit sem vehetünk biztosra. Ez egy olyan helyen, mint Anglia, a meglepetés erejével hatott. Úgy vélem, hogy Kelet-Európában jobban tudják az emberek, milyen, amikor kihúzzák a lábuk alól a szőnyeget. Nekünk a II. világháború óta nem volt részünk ilyesmiben. Mi, britek kicsit ebbe is őrültünk bele: nem hittük, hogy ennyire a feje tetejére állhat a világ.

– Hogyan látja a következő öt évét íróként? Vannak más ötletei is, vagy marad örökre Cooper Chase-ben?

– Azt hiszem, mindig is a krimi műfajban fogok maradni, mert ez az, amit igazán olvasok. A szépirodalomhoz szerintem nem lennék elég jó. Nem ismerem eléggé, míg a krimikből, úgy érzem, eleget olvastam, és a zsáner keretein belül el tudom mondani azokat a történeteket, amiket én el szeretnék mesélni. Még több csütörtöki nyomozóklubot fogok írni, de idővel szeretnék mást is kipróbálni, és más detektívek történeteit is megírni.

– Ami nagyon szimpatikus a könyvben, az az, hogy a főszereplői idős emberek. Ez egy olyan generáció, amely teljesen láthatatlan a közösségi média és az internet által vezért kultúránkban. A trendeket tini influenszerek, a TikTok és hasonló jelenségek diktálják, a hatvan fölötti generációk pedig mintha nem is léteznének ezekben a világokban. Nem érezte úgy, hogy a főszereplők miatt ez az ötlet nem éppen a legeladhatóbb egy első könyv számára? 

– Pont ellenkezőképpen gondolkoztam. Amúgy nem egy eladható történetet akartam írni, hanem azt, ami megszületett bennem. Természetesen egyetértek azzal, amit állít: szinte mindenki a tinédzserek pénzére hajt, mindenki ebben a bizniszben utazik. Amikor TikTokról és YouTube-ról beszélünk és valakinek van egy egymilliós nézettségű videója, én azt szoktam erre válaszolni, hogy ugye tudják, egy átlagos tévéműsornak Angliában akár tízmilliós nézettsége is lehet? Megfeledkeztünk ezekről a számokról, és közben azt halljuk folyton, hogy a televízió halott. Minden a közösségi médiáról szól, de a való világ létezik, emberek milliói ülnek otthon és kapcsolják be a tévéjüket nap mint nap. Ezek az emberek léteznek, valódik, és olyan történeteket akarnak olvasni, amelyek róluk, az ő világukról szólnak. Szerintem hatalmas hiba csak a fiatal korcsoportra koncentrálni, mert ez részben egy illúzió. A világ java része normális emberekből áll, és ők szívesen vesznek könyveket is. Miután megírtam A csütörtöki nyomozóklub-ot, felmehettem volna a TikTokra, hogy ott reklámozzam, de én inkább tévéműsorokba mentem beszélgetni. És lám, ez most a harmadik legsikeresebb keményfedeles könyv Nagy-Britannia történetében.

A csütörtöki nyomozóklub és Az ember, aki kétszer halt meg című regények az Agave Könyvek gondozásában jelentek meg.

(A cikk a Roadster magazin 6. számában volt olvasható, fotók: Getty Images)

író | portré | interjú | producer | Richard osman