Olyan festményt állítanak ki Londonban, amelynek csak négy éve tudunk a létezéséről

Francis Bacon egy bika haláltusáját ábrázoló Study of a Bull című festményét lehet majd megnézni Londonban.

A művész ritkán látható alkotása, élete utolsó műve a Királyi Művészeti Akadémia tárlatán látható jövőre.

A két méter magas képet először állítják ki Nagy-Britanniában. Bacon a festményt híres dél-kensingtoni műtermében, napokkal halála előtt fejezte be. "Érzékelhető, hogy a bika, amely a művész is lehetne, belépni készül a mögötte lévő sötétségbe. A bika a csábító élet és az elkerülhetetlen halál között áll. Hihetetlenül megindító" – fogalmazott Michael Peppiatt, Bacon barátja és életrajzírója.

A magángyűjteményben őrzött festmény létezéséről csak 2016-ban szerzett tudomást a világ. Előtte sohasem mutatták be nyilvánosság előtt, és nem is írtak róla.

A Királyi Művészeti Akadémia 2021-es Bacon-kiállításának ez a kép lesz a sztárja. A Peppiatt által szervezett kiállítás a művész negyvenöt képét vonultatja fel, köztük korai, 1930-as és 1940-es években készített alkotásait.

Ez is érdekelhet:

Művészi performanszként tönkretett egy Picasso-festményt egy fiú

Felmerül a kérdés: mi a különbség az öncélú agresszió és a művészeti performansz közt?

(Forrás: MTI, fotók: Pixabay)

ritkán látható | tárlat | kép | kiállítás | francis bacon

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom