A háború miatt nagyon más lesz az idei húsvét Rómában

A pandémia után az ukrajnai háború nyomja rá bélyegét a közeledő húsvéti szezonra Rómában, ahol 2019-hez képest a felére csökkent a foglalások száma – nyilatkozta Giuseppe Roscioli, a szállókat tömörítő Federalberghi szövetség elnöke.

Roscioli a Corriere della Sera című olasz napilap római kiadásában hangoztatta, hogy a háború miatt máris egyre többen mondják le a húsvéti foglalásokat az olasz fővárosban, amely a legtöbb látogatót szokta fogadni a tavaszi ünnepi szezonban.

Hozzátette, hogy a járvány előtti év, vagyis 2019-hez képest már most is ötven százalékkal kevesebb a turista az olasz fővárosban.

"Kizárólag Európából érkeznek, a többi piac teljesen leállt: nem jönnek Dél-Amerikából, Kínából, Japánból, Oroszországból, Délkelet-Ázsiából" – jelentette ki.

Megjegyezte, hogy az Egyesült Államokból sem indulnak útra, "mivel arra várnak, hogy megértsék, hogyan alakul a helyzet Európában". A Federalberghi elnöke elmondta, hogy a Rómában működő mintegy ezer hotelből januárban négyszáz volt még zárva, és kétszázötven továbbra sem nyitotta újra kapuit.

Giorgio Palmucci, az Enit olasz turisztikai ügynökség elnöke emlékeztetett, hogy a pandémia idején az orosz turistákat az tartotta távol, hogy az olasz egészségügyi hatóságok nem fogadták el a Szputnyik V vakcinát, most pedig a háború és a szankciók állították le érkezésüket.
Az Istat statisztikai hivatal adatai szerint Olaszországban 2019-ben több mint 1,7 millió orosz látogatót láttak vendégül, akik átlagban naponta kétezer eurót költöttek. Legkedveltebb célállomásaik között Milánó, Róma, Velence és Firenze szerepelt.

(Forrás: MTI, fotók: Pixabay, Getty Images)

 

következmény | turistaforgalom | háború | húsvét | csökkenés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom