Elképesztően kevés utassal számol a Ryanair

A légitársaság történetének legnehezebb évén van túl, de a jövő még most sem túl bíztató.

A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásoknak köszönhetően

az áprilistól június végéig terjedő időszakra mindössze 5-6 millió utassal számol a Ryanair.

Az eddigi legnehezebb pénzügyi évén van túl légitársaságunk – jelentette be a Ryanair, miután nyilvánosságra hozta a negyedéves eredményeit.

Az adatokból kiderült, tavaly a lezárások, illetve a korlátozások miatt

mindössze 27,5 millió utast szállítottak, ami messze elmaradt a 2019-es 148,5 milliótól.

A március 31-én zárult pénzügyi évben a Ryanairnek 81 százalékkal lett kevesebb bevétele (1,64 milliárd euró), mint egy évvel korábban, ennek megfelelően a veszteség is vaskos lett, egészen pontosan 839 millió euró;

perspektívába helyezi ezt a számot, hogy az ezt megelőző évben 1,13 milliárd eurós profittal zártak.

Az idei kilátások sem túl rózsásak a cégnél a koronavírus-járvány miatt, hiszen bizonytalan, hogy egyes országok mikor oldják fel az utazási korlátozásokat. A második negyedévre így mindössze 5-6 millió utassal számolnak, míg az év egészére nem tudtak előrejelzésekbe bocsátkozni. Úgy vélik, a korábban meghatározott 80-120 millió fős utassáv alsó határához lehet közelebb az a szám, ami elvárásként megfogalmazható.

Szintén friss hír a légiközlekedésben, hogy újranyílik a Liszt Ferenc repülőtér egyes terminálja, ahonnan ide például szinte biztosan elutazhatunk.

(Forrás: HVG)

vírus | korlátozás | utazás | légitársaság | közlekedés

FOLYTASD EZZEL

Exkluzív élmény vár a Bazilika lábánál – Megnyílt a The—Bar Giftshop Pop-up Store

Nehéz decemberben programot találni a Balatonnál? Választani nehéz!

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom