Az absztrakt festészet egyik legnagyobb élő alakja, Sean Scully életművét mutatja be átfogó módon, csaknem száztíz alkotáson keresztül a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Átutazó címmel szerdától látható kiállítása, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében.
"Sean Scully retrospektív tárlata igazi mérföldkő a múzeum történetében, hiszen a nemzetközi képzőművészet egyik állócsillaga munkásságának egészével ismerkedhet meg a látogató, a régióban először" – mondta a kiállítás sajtóbemutatóján a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója. Baán László bejelentette: a járványhelyzet miatt a tárlat zárását a tervezett 2021. januári időpontról májusra tolták.
Sean Scully emlékeztetett arra, hogy felesége magyar származású, ezért családilag is sokat jelent számára az MNG most nyíló kiállítása.
Mint felidézte, nagyon szegény családban született Írországban, ami mélyen meghatározta humanista megközelítését a művészetben és az absztrakcióban. "Munkásságom kísérlet arra, hogy a geometrikus absztrakciót megmentsem a minimalizmustól" – fogalmazott. Sean Scully kiemelte, hogy különleges élményt jelentett számára együtt dolgozni a budapesti kiállítás kurátorával, Fehér Dáviddal, valamint hogy az MNG tárlatához készült eddigi katalógusai közül a legnagyszerűbb.
Káel Csaba, a CAFe Budapest fesztivált szervező operatív testület elnöke elmondta: az idei programsorozat a járványhelyzet okozta utazási korlátozások miatt a "magyar világsztárokra" irányítja a figyelmet, a képzőművészet sajátosságai azonban megengedik azt, hogy a Nemzeti Galériában egy olyan nemzetközi sztár, mint Sean Scully művészetével is találkozzon a fesztivál közönsége.
Fehér Dávid a nemzetközi léptékben is "a legeslegnagyobbak közé sorolható" művésznek nevezte Sean Scullyt, aki rendkívüli energiákat fordított arra, hogy ez a kiállítás létrejöhessen. Mint kiemelte, ritkán adódik arra lehetőség Magyarországon, hogy egy ilyen kaliberű alkotó munkáiból valódi, a teljes életmű minden fontos műcsoportját bemutató, retrospektív tárlat nyílhasson, Sean Scully tárlata azonban ilyen.
A kiállítás címe Scully egyik fontos műcsoportjára (Passenger) utal, de felfogható életmetaforaként is, hiszen a művész Írországban született, Angliában töltötte fiatalkorát, az Egyesült Államokban lett elismert alkotó, majd több európai városban is műtermet nyitott. Fehér Dávid szerint az anyag visszanyúl Scully pályafutásának kezdetéig, bemutatva néhány korai, figurális munkán keresztül a művész útkereséseit.
Ezeken a képeken jól végigkövethető, Scully festészete hogyan váltott figurálisból absztrakttá.
A mintegy száztíz Scully-művet bemutató kiállításon a monumentális festmények mellett szerepelnek papírmunkák, illetve megjelenik egy-egy plasztika és fotó is. A művek értelmezését Sean Scully saját írásai, feljegyzései és vázlatai segítik az MNG A épületében 2021 májusáig látható kiállításban.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)
program | bemzeti galéria | kiállítás | sztár | absztrakt | sean scully
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!