Hogyan élhetik túl a síterepek az éghajlat­változást? Ez a falu talán tudja rá a választ

Mivel a klímaváltozás miatt évről évre rövidebb a téli síszezon, egyre kevesebb turista érkezik az alpesi falvakba.

Így van ezzel az ausztriai Sankt Corona am Wechsel is, ahol 1994 és 2014 között hetvenezerről huszonötezerre csökkent az éves látogatószám.

"A terület száz százalékban téli orientációjú volt, aztán rájöttünk, hogy az éghajlatváltozás miatt egyre fontosabbá válik a nyár. Ezért 2015-ben elkezdtünk a nyári szezon fejlesztésére összpontosítani, aminek végül meg is lett az eredménye" – magyarázza Karl Morgenbesser, korábbi snowboardoktató.

Az újragondolás eredményeként megnyílt egy hullámvasút-szerű nyári szánkópálya és egy mászóhely, de a mindössze négyszáz lakosú település szerencséje akkor fordult meg igazán, amikor hegyikerékpárút-hálózatot alakítottak ki.

A Bécstől körülbelül egyórányi autóútra fekvő üdülőhely manapság több kilométernyi kanyargós erdei utat kínál, valamint olyan ösvényeket, amelyek már a legkisebb gyerekek számára is alkalmasak a bringázáshoz.

Míg a legtöbb hegyikerékpárosokra specializálódott hely meredek lejtőkkel hirdeti magát, addig a kilencszáz méter magasságban található Sankt Corona lankás útvonalai a profiknak, a kezdőknek és a legifjabbaknak egyaránt megfelelnek – mindezek hozadékaként a falu ma már szezononként 130 ezer látogatót vonz.

Az új kalandpark talán leginnovatívabb része a kerékpáros felvonó. 2020-ban ugyanis egy ún. T-bar felvonó – ami felhúzza a bicikliseket a lejtőn – váltotta fel a bringásokat szállító buszjáratot, mert utóbbi már nem tudott lépést tartani az igényekkel. "Azt hiszem, mi voltunk az elsők a világon, akik nyárra ilyen T-bar liftet építettek. Saját magunknak kellett kifejlesztenünk, hiszen eddig nem állt rendelkezésre hasonló rendszer" – mondja a parkot vezető Morgenbesser.

Miért nem volt már nyereséges a síszezon?

Ha az Alpokra gondolunk, a legtöbben a síelésre és egyéb havas sportokra asszociálunk.

Az elmúlt ötven évben közel egy hónapnyi hótakaró tűnt el az Alpok alacsony és közepes magasságban található síterepein, az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó testületének (IPCC) jelentése szerint ez pedig csak rosszabb lesz, és az 1500 méter alatti területeken várhatóan tovább csökken majd a hótakaró a 21. században.

Ausztria minden más európai országnál nagyobb területet foglal el az Alpokból, a téli sportokhoz köthető tevékenységek az ország GDP-jének mintegy három százalékát teszi ki. A koronavírus-járvány fokozta a szabadtéri tevékenységek iránti lelkesedést, ezért remélhetőleg a hegyi kerékpározás és egyéb nyári sportok pótolni tudják a télen elszenvedett veszteségeket az ausztriai Alpok egyre melegebb és alacsonyabban fekvő területein.

Bár a vénasszonyok nyarának közepén nem feltétlenül a síelés az első gondolatunk, de mivel nemsokára indul a szezon, lassan érdemes lehet elkezdeni a tervezgetést. A Síelők.hu szedte össze az ausztriai síterepek várható bérletárait, és ahogyan az várható volt, a tavaly elmaradt idény miatt jó néhány helyen drágulásra kell számítani.

(Forrás: EuroNews, illusztrációk: Pixabay, Getty Images)

kalandpark | Sankt Corona am Wechsel | nagy sztori | nyár | túlélés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom