Porschéra emlékeztető elektromos koncepcióautót mutatott be a Sony

Nagy volt a meglepetés a Las Vegas-i CES elektronikai kiállításon.

Különösebb előkészületek nélkül, a semmiből állt elő egy szenzorokkal, kamerákkal, kijelzőkkel és szórakoztatóeszközökkel felszerelt elektromos koncepcióautóval a Sony – írja a The Verge. Amilyen váratlanul érkezett a bejelentés, olyan gyorsan vége is lett a sajtótájékoztatónak, merthogy túl sok részletet nem árult el a cég a Vision-S-re keresztelt modellről.

Annyit azért lehet tudni, hogy a Magna gyár által fejlesztett elektromosautó-platformot használták, és többek között olyan ismert cégekkel működtek együtt, mint a Bosch, a Continental és az Nvidia.

Az abszolút techközpontú Vision-S-ben kívül és belül összesen harminchárom különböző szenzor van, de építettek bele 360 Reality Audio névre keresztelt hangrendszert, valamint képernyőket: a műszerfal például panoráma érintőképernyőt kapott, illetve az első ülések fejtámlájának hátoldalán is találni kijelzőt.

Szakértői szemeknek rögtön feltűnhet, hogy az autó külső jegyei itt-ott a Porschét idézik, elsősorban a fényszórók-környéki vonalak emlékeztetnek a német sportautóra.

A Sony Vision-S bemutatása afféle erődemonstrációnak tűnhet a japán elektronikai cégtől, másrészt az érdeklődés és a kíváncsiság felkeltése lehetett a célja, merthogy azt nem árulták el, mikor kezdődhet az autó sorozatgyártása, mennyibe kerülne, kap-e önvezető funkciót, és mondjuk mekkora a hatótávolsága. Mindenesetre az kiderült, hogy két darab 272 lóerős villanymotor hajtja, 4,8 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára, a végsebessége pedig 240 km/h.

Ez is érdekelhet:

Ilyen lesz a jövő elektromos luxus Mercedese

A letisztult formájú típust meglehetősen futurisztikus vonalak jellemzik.

(Fotók: Dezeen)

elektromos | CES | bemutató | koncepció | las vegas

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom