Close
Negyedmillió forinttal többe kerül egy nyaralás a magyarok egyik kedvenc célpontján

Negyedmillió forinttal többe kerül egy nyaralás a magyarok egyik kedvenc célpontján

Sok pénzzel kell elutazni oda.

Egy egyhetes spanyolországi nyaralás nagyjából 500 fonttal (240 ezer forinttal) drágább most, mint tavaly – állítja egy valutaváltó cég.

Az Eurochange kutatása a szállodák és az élelmiszerek árára, az autóbérlés költségeire és az euró árfolyamának változásaira hegyezte ki az elemzését. Az áremelkedést egyrészt az inflációnak tulajdonítják, másrészt annak, hogy sok vállalkozás megpróbálja pótolni a Covid-járvány okozta veszteségeket. A turistákat figyelmeztették, hogy számolniuk kell a túlköltekezés kockázatával, amennyiben nem veszik figyelembe a megnövekedett átlagköltségeket.

A számok szerint az autóbérlés például több mint kétszeresébe kerül az előző évhez képest. Konkrétan 136 százalékot jelent, egy heti járműbérlésért átlagban most körülbelül 609 fontot (293 ezer forintot), azaz naponta 52 fontot (25 ezer forintot) kell fizetni. Az összeg a Sixt, a Hertz, az Avis, a Budget, az Enterprise és az Europcar által elérhető díjakon alapul. Tavaly ugyanilyen konstrukciók mellett átlagban 258 fontért (124 ezer forintért) lehetett kikölcsölönzni egy autót hét napra.

A jelentés szerint Spanyolországban éjszakánként 36 százalékkal nőttek a szállodai költségek az elmúlt évhez képest.

Tavaly egy szoba átlagban 62 fontba (30 ezer forintba) került, most ugyanazért a szobáért ugyanott már 84 fontot (40 ezer forintot) kell átutalni.

Eközben az éttermi étkezés 9 százalékkal lett drágább: egy vacsora 2021-ben 17,50 fontba (8200 forintba) került, most körülbelül 19 font (9100 forint). Az áremelkedést az inflációval és általában az élelmiszerek drágulásával hozták összefüggésbe.

Charles Stewart, az Eurochange ügyvezető igazgatója elmondta: „A költségek csökkentésében az előre tervezés jelenti a kulcsot, mivel számos szervezett nyaralás és olcsó repülőjegy áll rendelkezésre, ha az ember alaposan utánanéz. A nyaralók leginkább azzal spórolhatnak, ha nem bérelnek autót, mivel ez egy olyan jelentős kiadás, amely az elmúlt évhez képest több mint dupla annyiba kerül. Szintén kulcsfontosságú, hogy figyeljük az árfolyamokat, és keressük a legjobb ajánlatokat, hogy a készpénzünk a lehető legtöbbet érjen külföldön.”

Szieszta és paella – ez a két szó ugrik be elsőre Spanyolországról, holott ennél jóval több van az országban. Nyaralás előtt általában a legjobb szálláshelyek megtalálására, a gasztronómiai kuriózumokra, a közlekedési eszközökre és az élményekre összpontosítunk, van azonban néhány dolog, amivel érdemes még az indulás előtt szembesülnünk.

költségek | egy hét | nyaralás | spanyolország | drágulás

FOLYTASD EZZEL

Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Close
Ezek a hangok, ízek, élmények valódi ünneppé varázsolják a karácsonyt
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom