Van egy szálloda, ahol sok pénzért megragasztják az összetört női szíveket

Egy szakítást gyakran napokig tartó gondolatterelő tévézés, masszív édességmajszolás és barátokkal folytatott hosszas telefonbeszélgetések követnek. Egy angliai hotel most egy teljesen más alternatívát kínál a lelki sebek begyógyítására.

A norfolki Heartbreak Hotel 2021 végén nyitott meg, és elsősorban olyan nőket vár, akik egy közelmúltban történt szakításból szeretnének kigyógyulni. A vendégek egy háromnapos ott tartózkodás alatt gyönyörű környezetben pihenhetnek, relaxálhatnak és jógázhatnak, plusz csoportterápián is részt vehetnek.

A „transzformációs terápiás” elvonulást Alice Haddon pszichológus és Ruth Field életvezetési tanácsadó vezeti. Céljuk, hogy segítsenek a nőknek gyorsan és egészséges módon továbblépni az exükön. A csalódást átélő vendégek kapnak néhány tippet arra vonatkozóan is, hogyan kerülhetik el a jövőben a mérgező kapcsolatokat.

A foglalkozásokat kis csoportban tartják, mely a szálloda honlapja szerint segít kiszúrni a nárcisztikusokat is, és aztán örökre elkerülni őket. Minden egyes elvonulás állítólag egy hat hónapos heti terápiával egyenértékű, és legfőbb célja, hogy a vendég minél gyorsabban felépüljön a szívfájdalomból és a traumából.

„Ha megcsaltak, és nem tudod, hová fordulj; ha a kapcsolatod szétesett; ha fájdalmat élsz át és megbántva érzed magad, kérlek, fordulj hozzánk, azért vagyunk, hogy segítsünk” – írja Alice és Ruth az Instagram-oldalukon.

A néhány nap alatt Norfolk legjobb homokos strandjain is sétálhatnak a vendégek, szezonális ételeket kóstolhatnak, és csatlakozhatnak a kandalló melletti nagy beszélgetésekhez.

De van pár dolog, amit hátra kell hagyniuk a gyógyulás érdekében.

A háromnapos tartózkodást egyben digitális detoxnak is szánják, tehát a telefont és a laptopot le kell adni a bejáratnál, hogy „teljesen ott legyél önmagadnak”. Alkoholt sem kínálnak, csak mocktail választható a menühöz.

 

Az elvonulás nem olcsó: 2250 fontba (kb. 983 ezer forintba) kerül. A szervezők szerint így sem vészes az ára, mivel körülbelül ugyanannyi, mint egy hat hónapos terápia.

Aki szeretne becsekkolni, annak egy rövid jelentkezési lapot kell kitöltenie, hogy a szálloda felvehesse vele a kapcsolatot, és megvizsgálja, hogy az elvonulás valóban megfelel-e neki.

A belize-i Naia Resort & Spa pedig egészen különleges csomagajánlattal várja az édesanyákat, akik most néhány nap alatt kipihenhetik a Zoom-megbeszélések és a digitális oktatás minden fáradalmát.

(Forrás: EuroNews, fotók: Getty Images)

 

szakítás | gyógyulás | hotel | heartbreak | Anglia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom