Borral, panorámával és zenével nyithatod a nyarat a Szent György-hegyen

Idén ötödik alkalommal várja a sétálva borozókat a Szent György-hegy: június 11-én közel húsz helyszínen lehet majd ismerkedni a heggyel, a helyi borokkal és vendéglátókkal. A házigazdák zenével, finom falatokkal készülnek, de lesz túra és játék is. Olyan pincék is kinyitnak ilyenkor, amiket egyébként nehezebb felkeresni. Egy biztos: érdemes már pénteken érkezni – a boros, verses estre és kis létszámú kóstolókra –, és szombaton is időben elindulni, hogy legyen időnk mindent felfedezni!

Szombaton már délután egykor elkezdődik az esemény: megéri egész napra jönni, kiélvezni a piknik hangulatot, nekivágni a hegynek.

– "Szeretnénk, hogy a vendégek mozgásban legyenek, bejárják a környéket, minél több helyen kóstoljanak. Idén túrákat is szervezünk: a turnusok a Lengyel-kápolnától indulnak és oda térnek vissza, séta közben a hegy geológiájával, történelmével ismerkedhetnek a résztvevők. A naplemente után a csillagos égben lehet elveszni, a helyszínek éjjel 1-ig tartanak nyitva" – mondja Budavári Dóra főszervező.

Az eseményen részt vesz a Szászi Birtok, a Hóbor Pince, a Hoffmann Pince, a Tarányi 1780, Gilvesy Winery (borpont) és a Gilvesy B-Üzem, a Napvirág Pince, a Boksay Pince, a Napsárkán Pince (Bajnóczy Pince), a Pláne Badacsony borterasz X Földi Bálint, a Nyári Pince, a Molnár Családi Pince, a Killer Pince, a 2HA Szőlőbirtok, a Kiss Pince, a Horváth Pince, a Borbolt a völgyben és a Zöldülő terasz.

Pénteken, a nulladik napon több borászat készül kis létszámú kóstolóval, a Nyári Pince kuriózumokat sorakoztat fel, a Borbolt a völgyben vinotéka verses estet tart.

Szombaton közel húsz helyszín nyit ki, mindenhol lesznek borok és harapnivaló, sok helyen élőzene is.

Az időpont nem véletlen: pár nappal a rendezvény után telihold lesz, így remélhetőleg már szombat éjjel tiszta, csillagos égben, és a Balatonban tükröződő holdban gyönyörködhetünk.

– "Ez egy hegyi barangolás, kicsi és nagy borászatok is részt vesznek benne – teljesen egyedi, hogy ki mivel készül. Az időzítésben úgy gondolkodtunk, hogy legyen ez egy szezonnyitó esemény, vezessen át a tavaszból a nyárba" – mondja Szászi Endre, aki pincészetével a kezdettől részt vesz az eseményben.

A diófa alatt egész nap szól majd a zene, Hangácsi Márton koncertje előtt és után Mil & Robyk dj szettje adja majd a hangulatot.

– "Ez egy rendkívül sokarcú hegy, csodálatos panorámával, kilátással a Badacsonyra. Megőrizte a tradíciót, sok a kis pincészet, magas a kézműves borászatok, őstermelők száma" – meséli Hóbor József, a Hóbor Pincészettől, ahol akusztikus koncerttel is készülnek. Horváth Árpád családjának már akkor volt a Szent György-hegyen szőlője, amikor ő megszületett.

– "Én már ebbe nőttem bele, sokat voltunk itt gyermekkoromban is. Számomra a világ közepe, egy örök szerelem, a nyugalom – mondja. Náluk egy gitáros-énekes duó kezd, majd pörgősebb zenére váltanak. A debütáló Már vártunk sauvignon blanc-t és a pörköltet nem érdemes kihagyni.

A Nyári Pincénél bensőséges, családias hangulat és Magyar Katalin & Kardos Dániel koncertje várja a betérőket.

– "Gyakorlatilag az életem hetven százalékát itt töltöttem, 1978-tól vagyunk a hegyen. Édesapám kezdte el itt a szőlőművelést, aztán én vettem át tőle, teljesen bevonzott a hegy" – meséli Nyári Ödön.

A 2HA Szőlőbirtok lovardának indult, de borászat lett belőle. A mediterrán, olíva fás szőlőligetben kóstolható Török Csaba sangiovese szőlőből készült vörösbora (is), lesz pét-nat, DJ Szita Viktor zenél és a Parázsló csapata isteni grill ételeket készít.

A felújított Tarányi 1780 előtti piknik placcot a Lengyel-kápolna és a kilátás keretezi, a poharakba Szent György-hegyi borok, a tányérokba ropogós, frissen sült kemencés csirke kerül, közben zongora szól, Dörnyei Roland játszik. A Napvirág Pince kemencés langallóval készül, itt Emmer Péter zenél majd.

Kiváltságos állapot itt borászkodni, spirituális utazás a hegy lelkének megértéséhez – vallja a tulajdonos, Nagy Attila.

Délutáni chillezésre, társasozásra, családi programhoz is tökéletes a Zöldülő terasz domboldala, Boldizsár Vivien és Tamás helye, ahol saját boraik mellé kültéri vetélkedőkkel is készülnek. Egész nap szól majd a zene a Killer Pince csodás hangulatú, sárga kis pincéjében, ahol a borok mellé borkekszeket is lehet majd kóstolni. A Kiss Pincénél Magyar Bori és Ralph Eimann zenéjére megy le a nap.

A Gilvesy Birtok borponttal vár a hegyen, a pince melletti területen (a kert nem lesz nyitva). Nemesgulácson, a vasútállomás mellett kinyit viszont a Gilvesy B-üzem, ez az egyik pohárpont is, innen huszonöt perc séta a hegy, de taxival is lehet menni.

Több olyan helyszín is lesz, ami máskor nem, vagy nem rendszeresen látogatható. Ilyen Budavári Dóra pop-up vinotékája, a Borbolt a völgyben: napközben el lehet heveredni a diófa alatt, délután Magyar Bori és Ralph Eimann duója zenél.

Kinyit a Pláne Badacsony borterasz X Földi Bálint helyszíne, ahol este különösen varázslatos a hangulat.

– "A Szent György-hegyhez kötnek az első, igazán jó élményeim a borvidékkel" – mondja Tóth Ádám, a badacsonyi Pláne Badacsony borterasz tulajdonosa.

– "Amikor borásznak tanultam, már biztos voltam abban, hogy itt szeretnék birtokot alapítani" – idézi fel Földi Bálint. Borainak zöme a Szent György-hegyen készül, présházában a rendezvény alatt Újvári Vivien borász tételeit is meg lehet kóstolni, lesz raclette, délutáni koncert Noemoval, este pedig tábortűznél Eszter játszik, mint minden évben, ahogy szeretjük.

Hoffmann Györgynél az új évjárattal mangalicazsíros kenyér mellett ismerkedhetünk, a zenéről DJ Progbalu gondoskodik.

– "Van egy szőlőnk Szigligeten, a vároldalban, egy Badacsonytördemicen, és egy itt, a Szent György-hegyen. A három terület összenézhető innen, gyönyörű a látvány, látszik a Balaton is" – emeli ki.

A Kiss Borpince teraszán 360 fokos kilátás fogad, a naplemente mellé gitárzene jár.

– "Kiváló szőlőket érlel a vidék, a borok erősek, testesek. A Szent György-hegy Pincét és Éttermet édesapám, Kiss István 1986-ban nyitotta meg, ugyanúgy szeretem a hegyet, mint ahogy ő szerette" – mondja Kiss-Rába Mónika házigazda.

A Molnár család a 80-as évek óta gazdálkodik a hegyen. Lesz élőzene (Pop Seed), a ház borai több évjáratból és lacikonyha minden jóval, na meg családi vendégszeretet. Szabó Tünde és a Bajnóczy Pince idén már Napsárkán Pince néven várja a vendégeket, balkáni grillel, zenével.

– "A gyökerek ide kötnek, olyan földet művelek, ami 1928 óta a család tulajdonában van. Erős az érzelmi kötődésem, nem is tudnám magam máshol, más szakmában elképzelni" – mondja Tünde.

A kápolna alatt a Boksay Pincészet panorámás teraszán bort és borpárlatokat is kínálnak.

Hasznos információk az utazással kapcsolatban: autóval a kijelölt parkolókban lehet parkolni a hegy alján, vonattal a Nemesgulács-Kisapáti megállónál kell leszállni, a Gilvesy B-üzemben a vasútállomás mellett át lehet venni a jegyet, innen húsz-huszonöt perc séta a rendezvény. Biciklivel is érdemes jönni, emellett a rendezvényen lesznek szerződéses taxik, ezekről a honlapon lehet tájékozódni.

Az eseményre limitált számú jegy kapható, mert a szervezők azt szeretnék, hogy a jelenlévők és a vendéglátók is kényelmesen élvezhessék ezt az estét, a hegyet, a borokat, a találkozást.

bor | pincészet | borkóstolás | borászat | programajánló

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom