Többek között ezért lehet jó bringásnak lenni Koppenhágában

Kecsesen ível át a víz felett Koppenhága új biciklishídja.

Koppenhága hivatalosan Dánia, nem hivatalosan a kerékpárosok fővárosa, ahol egyrészt többen járnak kétkerekűn, mint autóval, másrészt köztudottan jó dolga van a bringásoknak. Mostantól pedig, ha lehet, még jobb, miután bemutatták a város szívében található, igen elegánsra sikerült Lille Langebro kerékpáros- és gyalogoshidat.

A Wilkinson Eyre építészeti iroda által megálmodott acélszerkezetes átkelő 160 méter hosszú lett, építésének legfőbb oka az pedig volt, hogy könnyebben megközelíthető legyen a városháza és a hozzá vezető Vester Voldgade utca, valamint Christianshavn városrész.

A középen magasodó híd koncepciójának kialakításakor ügyeltek rá, hogy összhangban legyen a történelmi Christianshavn partjainak harmóniájával, szerkezete mindkét végében háromszög alakot formáz,

de a legfontosabb funkciója az öt darabra szétszedhetősége, vagyis a hajók áthaladásokor a fehéres színű híd megnyitható és irányba forgatható.

A korlát rozsdamentes acélból készült, és egy kis hálóbetétet is kapott. Hét méter széles útját pedig két részre osztották, amiből négy métert a kerékpárosok használnak, míg a maradék három métert a gyalogosok vehetik birtokba az éjszaka pazar kivilágítással csábító hídon.

Ez is érdekelhet:

Így csúszik le egy profi síző egy koppenhágai szemétégető oldalán

A világ leghatékonyabb energiatermelő hulladékégetője ez – és egy sípálya.

(Fotók: Wallpaper)
.

kerékpáros | híd | Lille Langebro | elegáns | koppenhága

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom