Költözz Carrie Bradshaw lakásába, és ünnepeld a Szex és New York visszatérését!

A Szex és New York hamarosan megjelenő And Just Like That című folytatása tiszteletére két szerencsés rajongó beköltözhet egy olyan Airbnb-be, amelyet Carrie Bradshaw otthona ihletett.

A szóban forgó Airbnb Bradshaw Upper East Side-i lakásának másolata, amelyben megtalálható egy epikus gardrób, tele jobbnál jobb dizájnerruhákkal, -cipőkkel és -kiegészítőkkel, amelyeket két szerencsés egy nem mindennapi fotózás keretében magára is ölthet.

Sarah Jessica Parker úgy fogalmazott, Carrie Bradshaw közel áll a szívéhez, ezért nagy öröm volt számára újra belecsöppenni a karakter világába. Úgy tudni, a színésznő segített az Airbnb megtervezésében, most pedig izgatottan várja azt, kik fognak belebújni Carrie bőrébe és cipőjébe.

A szerencsések a rendhagyó Airbnb-t mindössze huszonhárom dollárért (kb. hétezer forintért) bérelhetik majd ki,

az összeg azt szimbolizálja, mennyi idő telt el azóta, hogy Parkert először láthattuk legendássá vált szerepében.

Carrie Bradshaw lakását november 8-án, amerikai idő szerint délben lehet majd lefoglalni. A rajongók kétszer egy éjszakára, november 12-én, illetve november 13-án foglalhatják majd el a különleges szálláshelyet.

A vendégek maguk állják az útiköltségüket, de az általuk lefoglalt csomag tartalmaz majd egy virtuális üdvözlést Sarah Jessica Parkertől, egy, a karakter által nagyon kedvelt Cosmopolitan koktélt, egy reggelit Manhattanben, és egy különleges fotózást is.

(Forrás: Travel & Leisure, fotók: Airbnb)

carrie | sarah jessica parker | usa | szex és new york | carrie bradsaw

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom