Az egyik legismertebb magyar festőről nyílik életműkiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

Kép és kultusz címmel a magyar képzőművészet első modern festője, Szinyei Merse Pál életművét mutatja be a hazai és nemzetközi kortársakkal is párhuzamba állítva péntektől a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) mintegy százhúsz művet felvonultató kiállítása.

A magyar művészet egyik legnagyobb mesterének harminc éve nem nyílt életműkiállítása Budapesten, pedig az utóbbi évtizedekben számos új eredmény született a Szinyei-kutatásban – közölte a tárlat csütörtöki sajtóbemutatóján a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria (MNG) főigazgatója.

Baán László hozzátette: a kiállítás az elmúlt időszakban előkerült művek mellett hangsúlyosan mutatja be Szinyei életművének hazai és nemzetközi kapcsolódási pontjait, valamint utóéletét is, mások mellett Monet, Courbet, Sisley, Corot, Gainsborough és Böcklin; Benczúr, Ferenczy és Rippl-Rónai vagy a kortársak közül Konkoly Gyula és Tót Endre munkáit felvonultatva.

Hessky Orsolya, Krasznai Réka és Prágai Adrienn kurátorok elmondták, a kiállítás fordított időrendben, a beérkezett művész pozíciójából visszatekintve, az élete végén kialakult kultuszból visszavezetve, a főbb tematikus csomópontok mentén beszéli el Szinyei Merse Pál életművének alakulását.

Szinyeit ma a 19. századi magyar képzőművészet első modern festőjeként tartják számon, indulásakor azonban kemény küzdelmet kellett folytatnia a korabeli kritikával, és meg nem értettsége miatt egy időre le is tett az alkotásról.

Mégis, a látogatók először a már köztiszteletnek örvendő festő kései, minden addiginál színpompásabb képeivel találkozhatnak, köztük a Fehér fa című festménnyel, amely több mint száz év után most szerepel először kiállításon. Akkorra az 1900-as párizsi világkiállítás már a nemzetközi hírnevet is meghozta Szinyei számára, akinek Hóolvadás című képe a magyar művésztársakra is nagy hatást gyakorolt, a késői magyarországi elismerést eredményező, 1896-os Millenniumi kiállítás után.

Az MNG tárlata egymás mellett mutatja a Léghajó-t és a Pacsirtá-t, a két főművet ugyanis rokonítja, hogy a képmezőt mindkettőn a merészen kék égbolt látványa uralja. Mint a kurátorok kiemelték, Szinyeit munkássága korai szakaszában sokat támadták "színezési őrülete", vagyis élénk színei miatt. A festő valóban újítónak ható kolorizmusának hátterébe külön szekció vezeti be a látogatót Szinyei munkáinak színelemzésén keresztül.

Máig vitatott, hogy Szinyeit lehet-e impresszionistának tekinteni, ezért a kiállítás a látogatóra bízza a kérdés eldöntését, több párhuzamot is bemutatva Sisley, Monet és Raphael Collin munkáival.

Széles kontextusba helyezve, mások mellett Gainsborough, Székely Bertalan, Bastien-Lepage és Gustave Doré női portréi között kapott helyet a tárlatban az emblematikus Lila ruhás nő, Szinyei talán legismertebb alkotása, a Majális keletkezésének körülményeiről pedig egy filmet is megtekinthet a közönség.

Gazdag válogatás mutatja be Szinyei Merse Pál müncheni tanulóéveit, a fiatalkori Szinyei-képeket Courbet, Mackart, Böcklin, Benczúr Gyula és más kortársak alkotásai mellé helyezve. A tárlat külön szekcióban hívja fel a figyelmet a festő még lappangó műveire, majd Szinyei kortársakra gyakorolt hatását is vizsgálja Konkoly Gyula, Tót Endre és Szabó Ábel munkáit felvonultatva.

A Kép és kultusz című kiállítás 2022. február 13-ig látogatható az Magyar Nemzeti Galéria C épületében.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

Magyar Nemzeti Galéria | ajánló | budapest | szinyei merse pál | kiállítás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom