Szlovéniában életbe léptek az enyhítések

Hétfő reggeltől nyílnak a teraszok, jöhetnek az összejövetelek!

Szlovéniában hétfőtől életbe léptek az enyhítések, a tizenkettőből kilenc régióban kinyithattak a vendéglátóhelyek teraszai és kerthelyiségei, és száz főig engedélyezték a nyilvános összejöveteleket, közölte a helyi sajtó.

Szlovéniában tavaly október 23-a óta – egy rövidebb márciusi időszakot kivéve, amikor két megyében engedélyezték az éttermek és kávézók számára a teraszok megnyitását – a vendéglátóhelyek mindvégig zárva tartottak, csak elvitelre készíthettek ételt.

A teraszok most reggel héttől este hétig tarthatnak nyitva, a vendéglátóhelyek dolgozóinak pedig hetente teszteltetniük kell magukat.

Ami az összejöveteleket illeti, zárt térben kötelező a maszkviselés, és harminc négyzetméterre csak egy fő juthat. Nyílt térben tíz négyzetméterre juthat egy ember, és nem kötelező a maszk viselése.

Míg Szlovénia kinyit, addig Belgiumban a beutazási tilalmat törölték, de a Magyarországról érkezőkre más szabályok érvényesek, Svájc pedig szintén ezen a héten nyit, körülbelül ugyanakkor, mint mi, csak több szektorral.

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)

vendéglátóhely | nyitás | Ljubljana | régió | szlovénia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom