Stefano Boeri olasz építész missziójának tartja a zöldfelületek növelését, ennek pedig nem mindennapi formáját választotta akkor, amikor elkészítette az Eindhovenben található Trudo Vertical Forest elnevezésű társasházat.
Az épület hetven méter magas, lépcsőzetes kialakítású, erkélyek tucatjaival szabdalt – ez utóbbiak pedig több mint tízezer növénynek adnak otthont. A korábban átadott, függőleges erdőket tartalmazó ingatlanokban többnyire luxuslakásokat alakítottak ki, a nemrégiben befejezett komplexum azonban százhuszonöt szociális lakást foglal magában.
A városi erdősítés ilyen értelmezésével a tervezők szerint nemcsak a lakhatási válság oldható meg, hanem lehetőséget teremt a klímaváltozás elleni küzdelemre is.
A Trudo Vertical Forest erkélyeit olyan szenzorokkal látták el, amelyek folyamatosan mérik a talaj nedvességét és tápanyagszintjét is, hogy a beültetett növények, fák és cserjék optimális körülmények között növekedhessenek és gondoskodhassanak az oxigéntermelésről.
A növényzetet alpintechnikai gyakorlattal rendelkező kertészek gondozzák.
Magának az épületnek a kivitelezési munkái során többnyire előregyártott alkatrészeket és költséghatékony anyagokat használtak, melyeket a legújabb generációs építési technológiák alkalmazásával ötvöztek. A növényzet öntözéséhez esővízgyűjtő rendszert telepítettek, az ingatlan által felhasznált energia egy részét pedig napelemekből fedezik.
(Forrás: Dezeen, fotók: Norbert van Onna)
eindhoven | klímaválság | stefano boeri | fenntarthatóság | ökotudatosság | építészet
Mikrobiom és wellbeing, avagy ez lehet az új szupererőd
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!