Így néz ki egy szörfdeszka, ha egy illusztrátor álmodja meg

Jean Jullien illusztrátor nem mindennapi szörfdeszka-kollekciót alkotott meg. A kézzel festett darabokat a tengerek élővilága ihlette, a végeredmény pedig egészen különleges lett.

A francia Fernand Surfboards és a Geoffray Sipoir együttműködésben készült kollekció négy különböző méretű szörfdeszkát tartalmaz, amelyeket Jullien tengeri élőlényekké illusztrált. Az egyik kék bálna lett, míg másikra egy fehér fóka került. A két kisebb deszka szürke és narancssárga halként született újjá.

Az illusztrátor a tervezés során az egyszerűségre törekedett, és inkább az volt a célja, hogy a szörfdeszkákat kontextusba helyezze, ugyanakkor el is játszadozzon a formákkal.

Az akrilfestékkel díszített sporteszközök védőburkot kaptak, és bár aktív sportolásra nem alkalmasak, a falat csodálatosan díszíthetik.

Jullien "lelkes amatőr szörfösként" definiálta saját magát, és azt mondta, számos párhuzam fellelhető a szörfözés és a festés között, ugyanis mindkettőt alakítják a természeti elemek, a várakozás izgalma, de ugyanúgy meghatározzák a hibák is, valamint az a vágy, hogy lelassítsuk a világ folyását.

Nem kell a világ végéig menni ahhoz, hogy fantasztikus szörfparadicsomokban szeljük a hullámokat. Európában is számos olyan partszakasz található, amelyek tökéletesek a kezdő, a középhaladó és a haladó szörfösök számára is.

(Forrás: Dezeen, fotók: Julien Binet)

sport | szörf | design | kortárs művészet | művészet

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom