Íme a bizonyíték, hogy bármiből lehet látványos közösségi tér

Az észt főváros kikötőjének épületét a Salto Architects és a Stuudio Tallinn építészirodák tervezték, a végeredmény egy többszintes közösségi tér lett.

A Salto Architects és a Stuudio Tallinn közös munkájának célja egy olyan tér létrehozása volt, amely egész évben vonzó lehet a turisták és a tallinniak számára is, így igazi négy évszakos közösségi térként funkcionálhat. Éppen ezért a tető hatalmas lépcsősorokat kapott, ahol az emberek

leülhetnek, beszélgethetnek és élvezhetik a tengerre nyíló csodálatos panorámát.

A tető kialakításának köszönhetően

rendezvényeknek, így kiállításoknak, vásároknak, koncerteknek is otthont adhat.

A sétány parkosított környezettel gazdagodott és egy részén játszótér is helyet kapott. A lépcsősor alatt barátságos étterem várja a látogatókat.

A kikötőépület alapvetően betonból készült, homlokzatán az üveg és a fa dominál. A belső tere egyszerű kialakítású, tágas váróterem mellett néhány iroda és mellékhelyiségek vannak benne.

A fenntarthatóság alapkövetelményként jelent meg, így az épület üzemeltetéséhez nap- és vízenergiát használnak.

(Forrás és fotók: Dezeen)

kikötőépület | hajókikötő | Tallinn | kortárs építészet | építészet

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom