Erdélyi hagyomány ihlette ezeket a varázslatos, gombába bújtatott bútorokat

Egy hét alatt megtanulta a tervező, hogyan kell a taplóból bőrt készíteni, íme, az eredmény.

Mari Koppanen finn bútor- és divattervező egy Románia-szerte elterjedt kézműves technikát tanult ki, ebből pedig két bútordarab, egy kerek és egy hosszúkás zsámoly született.

A felhasznált anyag nem más, mint a Fomes fomentarius nevű gomba, magyarul bükkfatapló, amely lombos erdők elhalt vagy legyengült fatörzsein, leginkább bükkön él. A gomba szivacsos belsejéből némi munkával velúrhoz hasonló anyag alkotható, a technikát az erdélyi kézművesek az 1840-es évek óta használják alpesi stílusú kalapok és egyéb kiegészítők készítésére.

Az eljárás első lépésében egy éles sarló segítségével eltávolítják a gomba kérges külső rétegét, majd formára vágják a puha belső részt. Ezt óvatosan nyújtják és apró, körkörös mozdulatokkal lapítják, majd a szárítás következik. "Könnyűnek tűnik, de sok gyakorlást és tudást igényel" – mondja róla Koppanen hozzátéve, hogy «a koruk, színük és formájuk alapján azt is tudni kell, hogy melyik gombát válassza az ember».

A tervező négy éve kezdte el tanulni a módszert egy korondi családtól, akikkel egy hetet töltött. "Szakértőktől kaptam a képzést, de még legalább tíz évre van szükségem, hogy tökéletesítsem az eljárást" – mondta.

A Fomes bútorcsaládon, mely a gombáról kapta a nevét, mindenesetre nincs nyoma tökéletlenségnek.

A formájukban és anyagukban is kellemesen puha zsámolyok teteje gyapjúból, lába pedig nyírfából készült, ez utóbbit borítják a melegbarna taplólapok.

Koppanen többek között ezzel a kortárs újragondolással őrizné meg a kihalófélben lévő mesterséget – a bútorokon kívül táskát és mellényt is alkotott már taplóból –, ugyanakkor szeretné bevezetni a köztudatba is az anyagot, mint az állati bőr természetes és környezetbarát helyettesítőjét.

A gombát egyébként gyújtósként is lehet használni, azt pedig, hogy milyen régóta készítenek belőle ruhákat és kiegészítőket, mi sem bizonyítja jobban, minthogy maradványait még Ötzin, az ősemberen is megtalálták, akiknek múmiája az Alpokban került elő a jég alól.

Egy-egy bútordarab olykor sokkal több, mint pusztán tárgy. Ezt bizonyítja annak a szegedi műhelynek a története is, ahol bútorok, szakmák és életek születnek újjá, vagy az a koppenhágai kávézó, ahol padlódeszka-maradékok nyertek új funkciót.

(Forrás és képek: dezeen.com, Pixabay, marikoppanen.com)

bükkfatapló | tapló | románia | hagyomány | bútor

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom