Close
Ezért nem kell becsukni a fejünk feletti tárolószekrényt a repülőn

Ezért nem kell becsukni a fejünk feletti tárolószekrényt a repülőn

Amikor az utasok kézipoggyásszal szállnak fel a gépre, a csomagjukat a fej feletti szekrénybe vagy az előttük lévő ülés alá szokták tenni. Ha a tároló látszólag tele van, általában az a tanács érkezik a személyzettől, hogy ne zárják le. Nem véletlenül.

Rosie Panter  utazási szakértő elmondta,

hogy jelentősen lelassítja a beszállási folyamatot, ha az utasok állandóan nyitogatják a szekrényeket, hogy aztán helyet találjanak benne a holmijuknak.

– Még ha a tárolószekrény a gyakorlatlan szem számára telinek is tűnik, inkább hagyjuk nyitva, mert lehet, hogy jut még hely valami apró vagy nagyobb dolognak. A személyzet ellenőrzi, és a felszállás előtt biztonságosan lezárja. Az utaskísérők mesterei annak, hogy több csomagot kis helyen is el tudjanak pakolni, ezért az utasoknak mindig nyitva kell hagyniuk a fej feletti tárolót. A hely maximalizálása érdekében inkább az előttük lévő ülés alá érdemes letenniük a kisebb csomagjaikat.

Az utaskísérők arról is gondoskodnak, hogy a fej feletti kabinok zárva legyenek, mert ha ez nem történik meg, a csomagok kieshetnek, az utasok vagy a személyzet tagjai pedig megsérülhetnek.

Az utasoknak arról is meg kell győződniük még a beszállás előtt, hogy a fejük fölé tudják-e emelni a kézipoggyászukat. A légikísérők ebben nem tudnak segíteni, ezért mindenkinek magának kell feltennie a csomagját a fej feletti szekrénybe.

Nem vitás, a légiutas-kísérőknek nehéz dolguk van. Mindenben segítenek a fedélzeten az italok és ételek felszolgálásától kezdve az ideges utasok megnyugtatásáig, plusz vészhelyzetben megmenthetik az életünket. Más szóval, tudnak egy-két kulisszatitkot – és ez magában foglalja azt is, hogy mi az, amit soha, de soha ne együnk vagy igyunk repülés közben. 

(Forrás: Express, fotók: Getty Images)

tároló | légiutas-kísérők | fedélzet | lezárás | szekrény

FOLYTASD EZZEL

Háromnapos kanyartúra négy ország érintésével a Júliai-Alpokban, egy igazán klassz túramotorral, a régió legszebb útjain

Amikor megérint a prémium autózás érzése – a Pappas Auto három évtizede hazánk élvonalában

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram