Tíz fantasztikus hely, ahová csak pár száz kilométert kell autózni

Ugyan a belföld az új külföld, de álmodozni és tervezni sosem árt. Ráadásul nem feltétlenül kell több ezer kilométerben gondolkodnunk, ha utazáshoz köthető maradandó élményt keresünk. Az országhatártól számítva alig néhány órányi gázpedáltaposással számos olyan helyre juthatunk el, ahol nem győzzük majd előkapni a telefonunkat a zsebünkből, annyi fényképezni való akad. Ezekből gyűjtöttünk össze tízet (plusz egyet). 

Krakkó

Ha egy városban a történelmi és kulturális hagyatékokat keressük elsősorban, akkor Krakkó koordinátáit érdemes bepötyögnünk a GPS-be. A Visztula-folyó partján gyönyörű épületek mellett fiatalos hangulat, no meg legendák fogadnak. Ha viszont két lábbal a földön maradunk, élvezhetjük Lengyelország gasztronómiai fővárosának adományait, a remek éttermeket és kávézókat. Mindjárt a történelmi emlékekkel teli főtéren (ami Európa legnagyobbja) találkozhatunk a Krakkó nyújtotta egyveleggel, a Posztócsarnokban például máris elveszhetünk a szuvenírek között.

A Wawel-dombon megcsodálhatjuk a királyi palotát, aztán jöhet egy komolyabb sétával az óváros bebarangolása, majd megnézhetjük a zsidónegyedet, ahol a Schindler listája című filmklasszikus néhány jelenetét forgatták. Ha a lengyel konyha best of-jaiból válogatnánk, arrafelé tegyünk próbát.

Ha húsvét hétfőjének reggele Krakkóban ér minket, átélhetjük a város egyik tradicionális ünnepét. Az Emaus az egyik legrégebbi és legszínesebb eseménye, melyet a Kościuszki utcában tartanak, ahol egy vásár keretében mindenféle édességekkel, mézeskaláccsal, játékokkal, fából készült ajándéktárgyakkal, ékszerekkel és egyéb attrakciókkal próbálnak levenni a lábunkról.

Bledi-tó

Ha csak egy helyet kellene említeni, miért érdemes Szlovéniáig elautózni, az minden bizonnyal az ország legismertebb helye lenne.

Ez pedig a Karavankák és a Júliai-Alpok csúcsai által körülölelt, gleccserek által formált Bledi-tó, déli szomszédunk egyik ékszerdoboza.

Amiért az alig több mint két kilométer hosszú és másfél kilométer széles tó a legtöbb utazó kedvencei között szerepel, az a mesébe illő környezete: a közepén egy sziget található, rajta a Mária Mennybemenetele templommal, a part menti szikláin egy vár magasodik, az egészet pedig megnyugtató alpesi panoráma veszi körül.

A szépséges víztükörrel megáldott tó szigetének templomát csónakkal közelíthetjük meg, majd kilencvenkilenc lépcsőt kell megmásznunk. Lehet romantikus hajókázására indulni (pletnázásnak hívják), fák árnyékában körbejárni a tó hat kilométer hosszú sétányát, felkeresni a Vintgar-szurdokot, zárásként pedig enni egy jó bledi krémest.

Kolozsvár

Mostanában nem panaszkodhatnak a kolozsváriak, mert egymás után zúdul rájuk a díjeső: Kelet-Közép-Európa egyik legdinamikusabban fejlődő és legjobban pörgő városa 2015-ben Európa Ifjúsági Fővárosa lett, továbbá nemrég a legvendégszeretőbb európai településnek is megválasztották.

Folytatva a legeket, Kolozsvár Erdély – és talán egész Románia – egyik legmodernebb és legpörgőbb városa, tele műemlékkel, múzeummal, könyvtárral, palotával, templommal és emlékházzal, melyek a város régi hangulatvilágának megőrzéséért felelnek. Mátyás király és Bocskai István fejedelem szülővárosában járva érdemes felkeresni a két egykori uralkodó szülőházát, a város szívében elterülő Szent Mihály templomot és Mátyás-szoborcsoportot, a Házsongárdi temetőt és a Bánffy-palotát is.

Nem csupán a történelmi emlékek meglátogatása kötheti le az időnket itt, hiszen egyetemvárosról lévén szó, a fiatalos közeg és mozgalmas éjszakai élet szintén a jellemzői közé tartozik. Egy konkrét tipp: egészen különleges a helyi Enigma Cafe, amely két fiatalember, Alexandru Tohotan és Zelenyák Zoltán, illetve a 6th Sense Interiors iroda nevéhez fűződik. A steampunk bár dizájnja kinetikus, azaz folyamatos mozgásban van.

Bécs

Konflis, kávé, keringő – snicli, stangli, csapolt sör. Nagyjából ezek Bécs hívószavai, és az osztrákok mindent meg is tesznek azért, hogy a látogató ezt a hangulatot – vagy az odavezető utat – bármely tetszőleges sarkon megtalálja. A város páratlan kulturális életét felfedezni szép feladat lesz, de nem lehetetlen, és ha nekivágunk, próbáljunk meg túllátni a Mariahilfer Strassén és a Schönbrunni kastélyon.

A MuseumQuartier nem ma épült, de megkerülhetetlen már csak mérete miatt is, bruttó területe 90 ezer négyzetméter, tizenkét bejárattal. A világ tíz legnagyobb kulturális komplexumának egyike, a hagyomány és a frissesség tökéletes fúziója. Ott található a világ legnagyobb Egon Schiele-gyűjteménye, és oda tervezték az ENZI-t, a híres köztéri bútorokat. Kihagyhatatlan a Hundertwasser Múzeum, melynek hivatalos neve Kunsthaus Wien, és a Gasometer is – az egykori négy hatalmas gáztartály, amelyeket négy különböző építész álmodhatott egyfajta bevásárlóközpont és lakókomplexum ötvözetévé. Érdemes aztán tét nélkül is szétnézni a városban: mondjuk a nemrég teljesen átépített Naschmarkt piacra, ahol a világ szinte minden fűszerét és gyümölcskínálatának legalább a felét pulton tartják.

Bécsnek van azonban egy másik világa is, annak meg egy másik hangulata, ami az ottlakók sajátja, és felületes, néha csak szimbolikus kapcsolatot ápol a Hofburg főúri világával, a Práter vásári zsibongásával, a Kärtnerstrasse többnyelvű kavargásával – noha némely esetben mindössze pár saroknyi távolságról van szó csupán. Ide tartozik például a Porgy & Bess, ami valami oknál fogva hiányzik a turisták obligát listájáról, talán ezért is olyan otthonos ez a hely. Félhomályos, laza és oldott hangulat uralkodik itt még akkor is, ha a színpadon a legatonálisabb, legobskorúsabb dzsesszbanda nyomja az Elbától keletre. Vagy éppen a világ legkiválóbb muzsikusai adják egymásnak a kilincset, lévén a klub olyan programot kínál, amely New Yorktól Londonig bárhol megállná a helyét.

Ha Wes Anderson kiállítást rendez, akkor arra egyrészt felkapja a fejét a világ, másrészt biztosan valami szokatlan élményre számíthatunk. A sajátos képi világú és színpalettájú Oscar-díjas rendezőt a Kunsthistorisches Museum (Művészettörténeti Múzeum) kérte fel, hogy feleségével, Juman Malouf libanoni származású íróval, ruhatervezővel együtt rendezzenek be egy tárlatot, melyet 2019. április 28-áig láthatunk.

Zágráb

Ugyan kedvelt turistacélpont, mégsem kell óriási tömegekre számítanunk a belvárosi utcákon. A Jelacic téren, Zágráb főterén máris találunk elfoglaltságot, ugyanis a hely többek között az 1930-as évek óta a Felső- és Alsóváros határán működő Dolac Market, azaz a termelői piac otthona is.

A főtéren a székesegyház mellett tovább sétálva a Vincek cukrászdába ülhetünk be édes gasztrokalandért, hogy aztán a világ legrövidebb siklóján közelítsük meg az alacsony dombra épült zágrábi várat. Akár siklóval, akár a mellette haladó lépcsőn érkezünk fel, a Szent Márk templom horvát címeres tetőcserepei szinte biztosan azonnal elragadják a tekintetünket.

A vár macskaköves utcáin boltokba, kávézókba, éttermekbe és pubokba lehet botlani, illetve a második világháború alatt épült, bombatámadások elleni védelemre szolgáló Tunel Gricbe. A Mesnička és Radićeva utcákat összekötő alagút mára gyalogosátjáróként, illetve kiállítások és kulturális események helyszíneként szolgál, és régi funkcióját hátrahagyva totálisan beépült a városképbe.

Ha az igazi balkáni gasztronómiába is belekóstolnánk, a pljeskavica vagy csevapcsicsi kihagyhatatlan: a helyiek által is kedvelt Batak Grillben a húsokat télen-nyáron faszénen sütik, de kóstolhatunk gulyásleves ízvilágát idéző szláv pörköltet is.

Romantikázáshoz Jarun városrész óriási, eredetileg csónakázásra kialakított mesterséges taván találjuk a legjobb helyet.

Pozsony

A magyar királyok egykori koronázóvárosa ritkán kerül szóba, ha hosszú hétvégét tervezünk, pedig a könnyedén bejárható és kiváló ételekkel, no meg sörökkel csábító Pozsony közép-európai hangulatával, látnivalóival, kedves óvárosával és tisztaságával együtt remek célpont.

Mindjárt a város peremén feltűnik a Novy Most híd egyik pillérjének tetején lévő Ufo nevű kilátó, ahonnan nemcsak fentről nézhetjük meg a várost, hanem beülhetünk egy magaslati étterembe is. Kicsit ugyan meredek párhuzamba állítani az amerikai Bostonnal, de annyiban hasonlít rá Pozsony, hogy a fajsúlyosabb látnivalói nagyobb sétával kipipálhatók. Óvárosa középkori eredetű szűk, macskaköves utcáival és a hangulatos kis éttermeivel kiemelkedőnek mondható, a barokk, klasszicista és szecessziós épületek által körbeölelt Fő téren pedig a társasági élet központját találjuk. Igazán otthonosan érezhetjük magunkat a városban a megannyi magyar vonatkozás miatt, jókat ehetünk és ihatunk (Dolnozemska Krcma a Fő tér közelében régies, családias hangulattal és abszolút autentikus konyhával bír), egymás után járhatjuk be a történelmi emlékhelyeket a vártól kezdve az országgyűlés épületén át a palotákig.

Alternatívabb lehetőségnek ígérkezik március végén a hatnapos Craft Beer Week Bratislava, melyen egymás után dönthetjük magunkba a legjobb kézműves söröket, vagy az óvárosban megbújó, egyedi dizájnú Fach Bratislava nevű kávézó, ahol meglepően nyugodt hangulatban választhatunk a helyi és a nemzetközi konyhát elegyítő, specialty kávékkal megtámogatott különleges menüből.

Brno

Méltán nevezik kis Prágának Csehország második legnagyobb városát, amely sok mindenben a nagy testvérét idézi. Akkor is jó választás, ha még nem unjuk a történelmi emlékhelyeket, az impozáns templomokat, a tekintélyes várakat (hírhedt kazamatáival Spielberk vára minden szempontból kiemelkedik), mert a képeslapra passzoló kötelezők mellett számtalan szokatlan látnivalóba is belefuthatunk Brnóban.

Közéjük tartozik a bizarr élményt tartogató kapucinusok kriptája, ahol több tucat, kiváló állapotban fennmaradt múmiát találunk, de hasonlóan félelmetes perceket élhetünk át a Szent Jakab templom alatt található csontkamrában, ahol pedig ötvenezer csontváz látványa borzasztja el az oda érkezőt. Valamivel nyugodtabb az UNESCO Világöröksége alá tartozót Tugendhat Villa, amely egy kiemelkedő funkcionalista építmény.

Sétálóutcákkal teli, rendezett belvárosában egyre-másra válogathatunk a különféle vendéglátóhelyek között, nyilvánvalóan egy mikro sörfőzde, egy tipikus cseh kocsma, vagy regionális jellegű ételeivel csábító étterem az abszolút kihagyhatatlan kategória.

A Dřevěná Růže (Wooden Rose)-ba betérve biztosan nem fogunk csalódni: megkapjuk a helyi hangulatot, odafigyelnek a vendégre, és folyamatosan töltik a sört a korsónkba.

Dürnstein

Ausztria legszebb városainak egyik a fallal körülvett Dürnstein, melyet nem véletlenül hasonlítanak az ország másik nagy turistamágneséhez, Hallstatthoz. Amíg utóbbi egy tó, addig a sziklaszirten álló várromjával Wachau jelképének számító Dürnstein a Duna kanyarulatában helyezkedik el.

Főszezonban meglehetősen népszerű, úgyhogy érdemes még tavasszal felkeresni a bájos hangulatú, Instagram-kompatibilis, sikátorokkal, keskeny utcákkal, hangulatos kávézókkal, ajándékboltokkal és műemlékekkel teli békés kisvárost.

A település a váráról kapta nevét, amit kis túlzással az egész világ ismer, hiszen V. Lipót osztrák herceg ott tartotta fogva Oroszlánszívű Richárdot. Dürnstein fölötti találunk egy Duna partjáról induló túraösvényt is, amely a várostól nyugatra fekvő hegygerincen halad fölfelé látványos vulkáni kőzetű sziklákat érintve, hogy aztán a tetején megkapó panorámával jutalmazza a kitartó túrázót.

Kassa

Pozsonyhoz hasonlóan Kassán is megfigyelhetünk a magyar kultúrára és a történelemre vonatkozó jegyeket, hiszen például II. Rákóczi Ferenc erősen kötődik a vidéki nagyvároshoz. A Fő téren zsizseg igazán az élet, arrafelé találjuk a legtöbb látnivalót, közte a monumentális székesegyházat (ötezren férnek el benne).

Kassára szinte hazajár a történelem, rengeteg látványosságot maga mögött hagyva. Az óváros hosszúkás alakú, virágágyásokkal beültetett főterén tornyosul a gótikus Szent Erzsébet dóm, mely egyike Szlovákia hét csodájának, és ahol II. Rákóczi Ferenc és családtagjai nyugszanak. A szomszédos Szent Orbán-torony alatt oszlopcsarnokokat találunk ritkaságszámba menő korai gótikus és barokk sírkövekkel, illetve működik egy viaszmúzeum is, benne a város és Kelet-Szlovákia történelmében meghatározó szerepet játszó alakjainak viaszmásával.

Érdemes még megnézni a Városházát és az Andrássy-palotát – utóbbi korábban Kassa népszerű kávézója volt, ma süteményezni ülhetünk be a cukrászdájába. Kicsit kimozdulva Kassáról, könnyedén megközelíthetjük akár vonattal, akár autóval a régió egyik legszebb üdülőhelyét. Ez a Csorba-tó, amelynek meglehetősen könnyű első látásra szerelmet vallani.

Rovinj

Azt mondják, Horvátország legromantikusabb városa. Eleve nem hétköznapi dolog, hogy a 7. századtól kezdve városfalak és kapuk veszik körül, ráadásul egy Adriába belógó félszigeten épült. Látnivalóinak többsége a velencei időkből származik, tehát Rovinj hangulatában sokszor Olaszországot idézi.

Nagyon fotogén város, tele tényleg szűk (olykor a tengerbe futó) utcákkal és terekkel, no meg egy idillikus kikötővel. Jelképe és egyben leglátványosabb építménye a Szent Eufémia templom, ami a város védőszentjéről kapta a nevét.

Itáliai hangulatú óvárosában zajlik igazán az élet, a környék tele van éttermekkel, pizzériákkal, bárokkal és művészeti galériákkal, no meg a közelben találjuk a piacot is, ahol nem nagyon kapcsol vissza egyesbe a nyüzsgés.

Rovinj óvárosával szemben, a Szent Katarina szigeten találjuk a nevéből is sejthetően osztrák stílusban épült Mária Terézia gyógyüdülőt, amely kiváló lehetőség a pihenésre, miután körbebicikliztük a vidéket, felfedeztük a város romkocsmáit és megnéztük a Batana múzeumot.

+1 Medve-tó, Szováta

Nehéz annál idillikusabbat elképzelni egy tavaszi reggelen, minthogy madárcsicsergésre ébredünk Erdély egyik legszebb részén, majd csobbanunk egyet a nap első sugarai által megcsillantott Medve-tóban. Ezt az élményt kaphatjuk meg Szovátán, Európa egyik legtermészetesebb, érintetlen környezetében, a Kárpátok völgyében. A nevét a kiterített medvebőrre emlékeztető formája után kapó Medve-tavat magas sótartalma miatt Erdély Holt-tengerének nevezik, melyben nyáron a vízhőmérséklet úgy kétméteres mélységben a negyven fokot is elérheti, ráadásul gyógyító hatású vízén lebegve pedig nem éppen hétköznapi panorámában gyönyörködhetünk.

A természetvédelmi területet egy könnyedén végigjárható sétaútvonalon ismerhető meg igazán, melyek további kisebb tavakhoz, sziklákhoz, kilátókhoz és pihenőhelyekhez vezetnek. Ami a várost illeti, a múlt századfordulón favillákat építettek a tó körül, amelyek napjainkban is megmaradtak szemrevaló állapotukban, különleges hangulatot kölcsönözve a településnek.

Ez is érdekelhet:

Bakancslista 2019-re: huszonöt hely, amit látni kell idén

Persze nem lesz könnyű valamennyit kipipálni, talán nem is lehet, de felfoghatjuk afféle motivációs listának is.

(Fotók: Unsplash, Getty Images, Donkó Péter, Gyana Dániel)

dürnstein | pozsony | bledi-tó | kolozsvár | Zágráb

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom