Most pénteken egyedülálló tárlatvezetéssel vár a híres magyar fotográfus

Tombor Zoltán a Nicholas Nixon: A Brown nővérek című kiállításhoz kapcsolódóan tart tárlatvezetést a Mai Manó Házban.

Tombor Zoltán nemzetközileg elismert, divat- és dokumentarista fotográfus tart tárlatvezetést április 29-én a Mai Manó Ház Nicholas Nixon: A Brown nővérek című kiállításán.

Tombor tárlatvezetésén rávilágít majd, hogy ez, az első ránézésre átlagosnak tűnő sorozat hogyan mossa össze a portré, a dokumentarista és az amatőr családi fotó műfaját úgy, hogy

a széria végül a modern fotótörténet egy fontos darabjává váljon.

Nicholas Nixon először 1974-ben fényképezte le akkor 25 éves feleségét Bebét és annak három húgát; Heathert (23), Mimit (15) és Lauriet (21). A legenda szerint ez a fotó nem maradt meg, a negatívot megsemmisítették, mert nem voltak elégedettek az eredménnyel. A következő évben júniusban, Laurie diplomaosztóján újra odaálltak a testvérek Nixon objektíve elé, és az ekkor készült kép már mindannyiuk tetszését elnyerte,

így született meg az elhatározás bennük, hogy ezentúl ezt minden évben megismétlik.

A Mai Manó Ház tárlatán a fotográfus ezen sokéves, egyben dokumentarista és mégis személyes kísérletéből született munkáit tekinthetik meg a látogatók.

Tombor a tárlatvezetésén rávilágít majd, hogy ez, az első ránézésre átlagosnak tűnő sorozat, hogyan mossa össze a portré, a dokumentarista és az amatőr családi fotó műfaját úgy, hogy a széria végül a modern fotótörténet egy fontos darabjává váljon.

Regisztrálni a programra a [email protected] e-mail címen lehet, a tárgy rovatba a szervezők kérik beírni: Tárlatvezetés – április 29.

A tárlatvezetésen a regisztrált látogatók a kiállításra szóló, aznap váltott kedvezményes vagy teljes árú (diák, nyugdíjas vagy felnőtt) belépőjeggyel vehetnek részt.

fotográfus | tombor zoltán | program | Mai Manó Ház | fotográfia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom