Nagyon sok hazai mozi az újranyitásért és a túlélésért küzd.
Másfél hónappal ezelőtt nyithattak ki a magyar mozik, miután meglett a négymillió beoltott,
viszont még mindig vannak olyan helyek, amelyek azért küzdenek, hogy egyáltalán ki tudjanak nyitni.
„Volt, aki közvetlenül a bejelentés utáni napokban ki tudott nyitni, ám egyes mozik nyitása júniusra csúszott, míg sajnos a mai napig vannak olyan helyek, amelyek az újranyitásért küzdenek. Egy biztos, gyorsan kellett cselekedni, sokfelé személyzetet is egyik napról a másikra toboroztak”
– mondta Borsos Erika, a Mozisok Országos Szövetségének elnöke az Indexnek. A látogatás feltétele jelenleg az érvényes védettségi igazolvány, más kötöttség nincs. A mozik ugyanakkor hozhatnak speciális szabályokat, van olyan hely például, ahol az előtérben kötelező a maszkviselés.
„A laza szabályok ellenére a nagy roham elmaradt, a nézők csak nagyon lassan tértek vissza, de ebben az is szerepet játszik, hogy a hosszan tartó hideg időjárás és bezártság után a legtöbben inkább a szabadba vágynak, ott szeretnének kikapcsolódni. A kezdeti nehézségek ellenére mostanra már növekvő tendenciát mutatnak a látogatottsági adatok.
Gőzerővel megyünk előre, azonban a 2019-es szinttől még messze vagyunk, és a mozik sajnos továbbra sem tudnak megélni”
– mondta Borsos Erika.
A támogatások ellenére a mozik többsége minden tartalékát felélte, a mostani bevételek pedig egyelőre csak arra elegek, hogy a nullához közelítsenek, csak később tudnak gondolkodni fejlesztésekben vagy kisebb-nagyobb felújításokban.
„A járvány a gyártókat és a forgalmazókat is nehéz helyzetbe hozta, a világszinten is eltérő korlátozások miatt sokat csúsztak a premierek” – tette hozzá a Mozisok Országos Szövetségének elnöke, aki szerint bár voltak olyan filmek, amelyeket a járvány alatt inkább a streamingfelületeken mutattak be, a nagyszabású premierek egyre inkább visszatérnek majd a filmszínházakba.
„Globálisan továbbra is nagyon bizonytalan a helyzet, a piac szereplői pedig megpróbálnak lépést tartani, és az új igényeknek megfelelni.
Elképzelhető, hogy egy komolyabb megújulás előtt állunk, de mi bízunk benne, hogy ahogy eddig, úgy ezután is meglesz az a réteg, akinek igénye van a mozizásra”
– mondta Borsos Erika, mi pedig nagyon drukkolunk a mozisoknak! Ha pedig kultúra és újranyitás, azt láttad, hogy végre nyílik a Müpa is?
(Fotók: Unsplash, forrás: Index, HVG)
magyar mozik | film | mozi | korlátozás | filmiparEzt a két koncertet vétek lenne kihagyni az ősszel
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!