Két új biztonsági ellenőrzőpontot adtak át a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a tavalyi bővítések után, a Budapest Airport (BA) ezzel összesen tizennyolcra növelte az utasbiztonsági csatornák számát, így gördülékenyen folyhat az utasok kötelező repülőtéri ellenőrzése.
A társaság közleménye szerint az új ellenőrzőpontokat világszínvonalú technikai fejlesztéssel, automata rendszerrel szerelték fel. A beruházás értéke közel 440 millió forint.
Az új rendszer egyrészt azzal gyorsítja a folyamatot, hogy az ellenőrzés végén visszaszállítja az üres tálcákat a sor elejére, emellett lehetőséget ad a légiközlekedés-biztonság legfejlettebb kézipoggyász-röntgenezési módszerének bevezetésére.
A mostani kapacitásbővítéssel a biztonsági ellenőrzést megelőző várakozási idő a legforgalmasabb időszakban is a nemzetközi sztenderdnek számító tizenöt perc alatt maradhat – emelte ki közleményében a BA. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a forgalom jelenleg a járvány előttinek csupán a töredéke még, de hétről hétre több járat és utas fordul meg Ferihegyen. Júliusra már csaknem tízezerre nőtt a napi utasszám, ami jelentős növekedés júniushoz képest, amikor a teljes havi forgalom 84,4 ezer utas volt, az egy évvel korábbi 1,5 millióval szemben.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)
Liszt ferenc Nemzetközi repülőtér | reptér | átadták | utasbiztonság | airport | új
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!