Új funkciót kapnak az üresen álló New York-i hotelek

A járvány miatt a New York-i szállodák forgalma nyolcvan százalékkal esett vissza, de a krizís pozitív fordulatokat is hozott magával.

Bill de Blasio, a város polgármestere tegnap bejelentette, hogy húsz szálloda fog átmeneti kórházzá alakulni, mindez tízezer betegággyal növeli meg a város kapacitását.

Az elmúlt tíz napban New York lett a járvány egyik új gócpontja, a megbetegedések száma ötvenezer körüli, eddig több mint ezerötszázan hunytak el a koronavírus okozta megbetegedések következtében. A város egészségügyi rendszere nem tudja kezelni a betegek mennyiségét, ezért már napok óta többféle intézkedéssel igyekeztek enyhíteni a helyzeten. Három napja érkezett meg Manhattanbe a USNS Comfort kórházhajó, a Central Parkban átmeneti sátorkórházat építettek, az elhunytak maradványait pedig hűtőkamionokból átalakított átmeneti halottasházakban tárolják.

Eddig is számos hotel nyitotta meg az ajtóit egészségügyi dolgozók előtt. Az egyik első ilyen szálloda az 57. utcai Four Seasons volt, ahol a szobák ára 175 ezer és 2,2 millió forint között mozog.

A Four Seanons egyik lakosztálya

Ty Warner, a Ty Warner Hotels vezetője azt mondta, hogy sok egészségügyi dolgozónak kell nagy távolságokról bejárnia a munkahelyére, és szükségük lenne egy helyre, ahol kipihenhetik magukat a tizennyolc órás munkanapok után; ők ezen a helyzeten szeretnének segíteni. Mindezek mellett a New York-i Szállodaszövetség harmincöt egysége kedvezményeket is ad azoknak, akik a vészhelyzet elhárításán dolgoznak.

A koronavírussal kapcsolatos korábbi cikkeink:

hotel | koronavírus | járvány | szálloda | new york

FOLYTASD EZZEL

Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom