Íme, az új lappföldi őrület – Jégtörő hajókra vágynak a turisták

A jégtörők Lappföld legkedveltebb turisztikai látványosságai közé avanzsáltak.

A hajókról azt kell tudni, hogy csak ezek a megerősített törzsű járművek képesek áttörni a jégtakarón, mely a sarkvidéki hidegnek hála négy hónapon keresztül borítja a Balti-tengert.

Szervezett túra keretében hajnalonként mintegy ötven ember vághat neki az egyedülálló kalandnak a jégtörő fedélzetén, ami körülbelül ilyen élmény lehet: "Nem érezni semmi különöset, csak hallani, ahogy felszakad a jég. A vastag jég" – meséli benyomásait az egyik szerencsés résztvevő.

Frank Hammero, a Polar Explorer kapitánya el is mutogatja az érdeklődőknek, mi, hogyan működik: "Olyan, mint egy kés, amelyik átvágja a jeget. Nagyon masszív a hajótest. Van egy szabályozó, amivel mindkét légcsavar állítható, és módosítható a meghajtási szöge is. Minél nagyobb a szög, annál gyorsabban megy a hajó."

A bevállalósabb turisták akár a vízbe is bemerészkedhetnek úszni, de mivel a kinti hőmérséklet általában mínusz húsz Celsius-fokig süllyed, semmiképpen sem tanácsos saját fürdőruhát felvenni.

A túra szervezői viszont erre is gondoltak, és olyan speciális túlélőruhákat biztosítanak, melyek több órán át nem engedik kihűlni az embert. Aki nulla fok alatt nem nyitott a csobbanásra, az egy könnyű sétát is tehet a hajó körül, a jégen.

A háromórás körutazás fejenként 255 eurótól (körülbelül 90 ezer forinttól) kezdődik, és könnyen lehet, hogy Lappföldet hamarosan a legfelkapottabb téli úti célok listájára repíti.

Sarki fény, rénszarvasok bőgése, végtelen, örökzöld fenyőerdők és mélykék tavak. Ez Lappföld, ahol a hosszú utakon autózva biztosan több rénszarvassal találkozunk majd, mint emberrel.

(Forrás: EuroNews, fotók: Getty Images)

kaland | program | hajó | tél | lappföld

FOLYTASD EZZEL

Újgenerációs luxus óceánjáró emeli új szintre a hajózás élményét

Ide mennek ősszel a magyarok: ezekre az itthoni helyekre érkezik a legtöbb foglalás

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Így tart ki veled még szeptemberben is a nyár Buda titkos kertjében!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom