Újabb rossz hírek érkeztek Kínából

Az észak-kínai Hopej tartomány Langfang nevű városát is lezárták kedden, miután a múlt hét vége óta már két másik nagyvárosból is felfüggesztették a közlekedést új, belföldi eredetű koronavírus-fertőzéses esetek megjelenését követően.

A China Daily Hszü Csien-pej hopeji kormányzó-helyettes kedd délutáni közlésére hivatkozva arról számolt be, hogy a csaknem ötmillió lakosú Langfangban hétfőn egy új fertőzöttet azonosítottak. A helyi hatóságok feltehetően azért döntöttek a szigorú intézkedés alkalmazása mellett, mert a hétfőn regisztrált fertőzött Peking egyik nyugati kerületében dolgozik, lakóhelye pedig mindössze ötven kilométerre fekszik a kínai fővárostól.

Hopej tartomány Pekinghez közeli részeiről százezrek járnak át a fővárosba dolgozni, ám az új esetek felbukkanása miatt a Pekingbe vezető közutakat szigorú ellenőrzés alá vonták, a bejövő autók utasait egyenként ellenőrzik.

Az autósoknak tizennégy napon belül készült, negatív nukleinsavas vírusteszttel kell bizonyítaniuk, hogy nem fertőzöttek, továbbá lakcím-azonosítót, valamint a pekingi munkahelyük által kiadott munkáltatói igazolást kell bemutatniuk ahhoz, hogy beengedjék őket a fővárosba.

Hopejben január 2-án fedezték fel a legelső új, belföldi fertőzésből eredő esetet, keddig pedig összesen 326 Covid–19-es beteget, és 234 tünetmentes vírushordozót regisztráltak. Az új esetek jelentős része két városban: Sicsiacsuangban, a tartomány 11 millió lakost számláló székhelyén, valamint a csaknem nyolcmilliós Hszingtajban bukkant fel, a vírus továbbterjedésének megelőzésére ezért a két várost lezárták, és szombatig a teljes lakosságot vírustesztnek vetették alá. Sicsiacsuangban hétfőn megkezdték a teljes lakosság másodszori tesztelését, a város lezárását pedig újabb egy héttel meghosszabbították.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

lezárás | város | covid-19 | kína | koronavírus

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom