Ezek a világ legvagányabb fagyizói, ahol egy-egy gombóc a fine diningot súrolja

Ahogy a gasztronómiai ugrásszerűen fejlődött, úgy a fagylaltkészítésben is sikerült túllépni a csoki-vanília alapokon, és néha az őrültség határait súroló ízkombinációk születnek már az apró, sarki fagyizókban is. De akárhogy nézzük, az édes tölcsérbe kapott levendulás maracuja még mindig csak az NB I, a Bajnokok Ligájához jóval több kell. Több helyen Prága és New York között tudják is a receptet. Összegyűjtöttünk néhányat a high-end fagyizók és fagylaltok – a klasszikus olasztól a folyékony nitrogénnel előállítottig – közül, amelyekért érdemes tetemesebb távolságokat is megtenni.

Parlor – Prága, Csehország

A Parlor története Lukáš Prokop fagylalt iránti szenvedélyéből született: Amerikában utazgatva a tökéletes fagylalthoz keresett gasztronómiai inspirációt, amit végül San Franciscóban talált meg. Hazatérve szülővárosába, Prágába, összeállt a sütispecialista Míša Odstrčilovával, és közösen megalapították a Parlolt a divatos üzleti negyed, Karlín kellős közepén.

A Parlor különleges kínálatával megütötte a környék egyébként igen magas gasztronómiai ingerküszöbét: a nyolc különböző ízesítésű keksz, tizenkétféle ízű fagylalt és nyolcféle feltétet tartalmazó menü összesen több mint hatezerféle ízkombinációt jelent – mert hogy itt a fagylaltot bizony nem tölcsérben mérik, hanem két szabadon választott keksz közé rejtve, és kedvenc feltétünkbe mártva haraphatunk bele a jeges csodába.

Mindezt napközben kávéval vagy forró csokival, este borral vagy koktélokkal kísérhetjük, de nappal levesekkel és szendvicsekkel is várnak. A különleges ízekhez egyedi enteriőr is társul: a vintázs kincseknek, buja növényeknek, textilkábelen lógó rézfoglalatú villanykörtéknek, és a Klára Šumová által, pöttyökből alkotott falfestménynek köszönhetően a Parlor nemcsak remek fagyizó, hanem elképesztő otthonos és szerethető hely is Prága központjában.

Lody Dudek – Mielec, Lengyelország

A Lody Dudek ugyan egy fagylaltozólánc, de ez mit sem vesz el az értékéből. A generációkon át tökéletesített fagylaltreceptek története 1986-ig, és a Szczucin városbeli Dudek családig nyúlik vissza. A család harmadik generációja 2015-ben vette át a vállalkozás vezetését, és ezzel együtt megkezdődött a terjeszkedés Lengyelország-szerte, a bolt pedig Szczucinból Mielec városába költözött.

Az új üzlethez új dizájn is járt: a család a Pigalopus építészirodát kérte fel az enteriőr kialakítására, akik a Lody Dudek fagylaltkínálatával összhangban pasztellszínek uralta fagylaltuniverzumot építettek.

A banán, alma, citrom, áfonya, tiramisu és Nutella ízek ihlette enteriőr krémes árnyalatai faszékekkel és nővényekkel párosulnak, mindezeket pedig a plafonról lógó fagylalt-installációk, és a fagylaltszórást idéző, ablakra ragasztott fénylő fóliacsíkok teszik játékossá.

Pasticceria Marchesi – Milánó, Olaszország

Milánó történelmi fagyizója, a Pasticceria Marchesi 1824 óta hűen szolgálja Milánó városát igazi, krémes olasz fagylalttal.

A Via Santa Maria alla Portán található üzlet mellett ma már két további helyen is belekóstolhatunk a Marchesi-minőségbe: a Via Monte Napoleone 9 és Galleria Vittorio Emanuele II alatt található cukrászdákban is pazar olasz fagylaltok, sütemények, gyönyörű csomagolású bonbonok, cukorkák és Milánó egyik leghíresebb panettonéja vár ránk. Mindezt a 20. század elejét idéző, fényűző enteriőrben üldögélve élvezhetjük, miközben az ablakokon át figyeljük a lüktető Milánót.

Sweet Salvation – Dubaj, Egyesült Arab Emírségek

Fehér márványpult, rombuszcsempés padló és az egész enteriőrt uraló kék szín – a kanadai márka, a Sweet Salvation nem rég Dubajban is megnyitotta fagyizóját, hogy mostantól a Közel-Kelet se maradjon a Kanadában már nagy sikert aratott óriási adagokban mért, lágy fagylalt nélkül.

A krémes, hideg ízkavalkádot – mint például a Cookies & Cream vagy a Birthday Cake – a különböző színes szórások teszik még ellenállhatatlanabbá. Elég csak a weboldalukat megnézni, és máris komoly késztetést érzünk, hogy foglaljuk a repjegyet Dubajba.

Mister – Vancouver, Kanada

Ha fagylaltról van szó, akkor Kanadában a Michael Lai és Tommy Choi által megálmodott Mistert, a fagylaltok teljesen új generációjának fellegvárát is érdemes felkeresni.

A Misterben ugyanis folyékony nitrogénnel állítják elő a fagylaltot, ami sokkal krémesebb, tömörebb és selymesebb gombócban ölt testet. Az innovatív fagyizónak egy 1912-es raktárépület dokkja ad otthont, ahol a betonfelületek és csupasz téglafalak között, igazi indusztriális környezetben kóstolhatunk bele a kísérleti ízekbe.

Ice & Vice – New York, USA

A fagylaltforradalom egyik kiemelkedő példája a New York-i Ice & Vice, ahol az alapítók a megszokott ízek helyett frontálisan ütköztek a fagylaltos újhullámba. Az alsó-manhattani fagyizó egyenesen a fine diningból merít ihletet: a Shiso Pretty (eperfagylalt, kínai bazsalikommal és fehér balzsamos dzsemmel) vagy a Tico Time (pink guáva alap, chilis-lime-os főzőbanán chipsszel) csak néhány példa a fantázianevek és különleges ízkombinációk közül.

Az alapítók, Ken Lo és Paul Kim a fagylalt mellett a tölcséreken is alakítottak, hogy a különleges gombócokat olyan kísérővel kóstolhassuk, mint a születésnapi tölcsér (vaníliás cukormázzal és szivárvány színű szórással) vagy az étcsokis chai tölcsér. Az Instagram-oldalukat csak akkor nyissuk meg, ha az önkontrollunk sziklaszilárd...

Most tegye fel a kezét az, akinek nem az első dolga lenne megkeresni ezeket a fagyizókat, ha épp Prágában, New Yorkban, Vancouverben, Dubajban, Milánóban vagy Mielecben jár!

milánó | fagylalt | nyár | vancouver | tölcsér

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom