Kiderült, lesz-e országos zárlat a futótűzként terjedő omikron miatt a szomszédban

Ukrajnában nyilatkozott a csiki-csuki jelenlegi helyzetéről az országos tisztifőorvos.

Az ukrán egészségügyi minisztérium nem tervezi, hogy országos zárlatot vezessen be a koronavírus különösen fertőző omikron variánsának terjedése miatt, jelentette ki Viktor Ljasko országos tisztifőorvos.

A tisztségviselő, aki egyben az egészségügyi miniszter helyettese, rámutatott arra, hogy a mostani járványhullámban magas a fertőzöttszám, de kórházi ápolásra kevesebben szorulnak.

Az országban adaptív, azaz régiónként eltérő korlátozásokkal járó karantén van érvényben, amely szerinte hatékony, és jelenleg már csak az oltatlanok számára ír elő szigorításokat.

Kifejtette, hogy vörös színkódú besorolásba kerülnek azok a régiók, amelyekben a hátértéket átlépi a fertőzöttek, illetve a kórházban ápoltak száma, és ennek következtében szigorítanak az ottani korlátozásokon.

Ez azt jelenti, hogy a tömegrendezvényeket, a bevásárlóközpontokat, a kulturális és sportlétesítményeket a vörös kategóriában lévő régiókban csakis azok látogathatják, akik felvették a védőoltás mindkét dózisát, vagy átestek a fertőzésen, illetve friss negatív PCR-teszttel rendelkeznek.
Jelenleg Ukrajnában öt megye, köztük Kárpátalja van vörös besorolásban.

A tisztifőorvos szerint "nem helyénvaló" zárlatról beszélni, valamint kijelentette, hogy az országban a mostani járványhullám már elérte a tetőpontját.

(Forrás: MTI, fotók: Getty)

ukrán | korona | ukrajna | oltás | koronavírus

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom