Close
Az óceán fenekéről akár a barátnődére is kerülhet a Szolnokon készülő ökobikini

Az óceán fenekéről akár a barátnődére is kerülhet a Szolnokon készülő ökobikini

Amikor a világmárkák kirakatba rakják, hogy óceáni hulladékból kezdenek cipőt készíteni, nehéz elvonatkoztatni, mekkora ökológiai lábnyoma van annak a tengernyi divatcikknek, ami az etikusnak közel sem mondható távol-keleti gyáraikban készül. Ha viszont két óceánimádó lány kezd olyan vállalkozásba, ami halászhálókból újrahasznosított bikiniket árul, mindjárt felkapjuk a fejünket.

Móni és Dézi, két gyerekkori barátnő hónapokig tartó ötletelés után kb. másfél éve vágott bele az Undersea Bikini projektbe. Hogy miért pont bikini? Egyrész mert nehezen találtak maguknak olyan fürdőruhákat, amelyeket szívesen hordanának, másrészt folyamatosan szembesültek vele, hogy a fast fashion boltokban kapható fürdőruhák fél-egy évig bírják a strapát, utána mehetnek a kukába.

Ez persze még csak egy az átlagosnál jobb minőségű bikini gyártását indokolná, őket viszont szörfözés és búvárkodás közben folyamatosan sokkolta a látvány, a mérhetetlenül sok szemét a partokon és a vízben.

“Láttuk, mekkora a baj, és azt is, hogy a piacon kapható fürdőruhák általában nem lebomló anyagból készülnek, miközben a cégek arra utaznak, hogy minél előbb lecseréljük őket” – meséli Móni, aki a bikinibiznisz mellett bérszámfejt és pszichológiát tanul.

Az Undersea Bikini online boltja végül májusban indult el. Az első kollekcióba több jól variálható fazon került, a tervezésért és a varrásért Dézi keresztanyja felel, a bikiniket ő és lelkes kis csapata készíti egy szolnoki műhelyben.

Bár kézenfekvőnek tűnik, Móniék sokáig kerestek varrónőt a projekthez, csak később jutott eszükbe, mi lenne, ha… Ma már látszik, hogy nem csak ők, hanem a varrócsapat is borzasztó büszke, hogy ilyen bikiniket készíthet.

A történetben az egyik kulcs a megfelelő anyag kiválasztása volt, a sok-sok kutatásnak köszönhetően viszont most már válogatni is tudnak: léteznek gyorsan lebomló anyagok, vagy akár óceáni szemétből készülő szövetek, mint például az Econyl, amit jelenleg is használnak a fürdőruhákhoz.

A különleges anyagot egy olasz cégtől szerzik be, de minden munkafolyamatra rálátnak: a halászhálókat először felszínre hozzák, válogatják, majd cérnaszerű anyagot gyártanak belőlük, amiből végül a szövet készül. Ha lehet hinni a számoknak, az Econylnak köszönhetően eddig 375 tonna hálót távolítottak el az óceánból, ami egyszerre bravúros és döbbenetes adat.

Az Undersea Bikiniknek külön jár a taps azért, hogy a tudatos, környezetbarát tervezés nem ért véget a fürdőruháknál. A bikinik címkéi például magpapírból készülnek, így miután egy életre megjegyeztük, hogy nem mossuk a fürdőruhát 90 fokban, a címkét elültethetjük, és heteken belül vadvirágok kezdenek előbukkanni a földből.

Ugyanígy említhetnénk a pici, újrahasznosított szövetzsákot is, amelyben a bikini érkezik, vagy a Bali Sea kollekciót, amivel egy, a veszélyeztetett fajokért küzdő teknőskórházat támogatnak.

Az Econylból készített fürdőruha nem spanyol viasz, több márka jelent meg az elmúlt években a piacon hasonló koncepcióval, de ez inkább ösztönző erő, mint akadály, és folyamatos újításokra inspirálja a csapatot.

A kollekciók időről időre frissülnek, a lányok az új modellek tervezésénél és a napi kommunikációnál is figyelnek az igényekre, az érzésekre, az aktualitásokra. Az viszont a saját döntésük volt, hogy az újrahasznosított anyagból készülő bikinik élettartamát tulajdonképpen a végtelenségig kitolják azzal, hogy az elhasznált darabokat visszaküldve a vásárlók 25%-os kedvezményt kapnak a következő bikini árából – és ez már olyan deal, amiért a világ másik feléről is érdemes lehet visszajuttatni a 20-25 ezer forint közötti áron kapható fürdőruhákat.

Bár a célpiac egyértelműen túlmutat az országhatárokon, a legtöbb megrendelés egyelőre itthoni vásárlóktól érkezik, de számos külföldi influencerrel kezdtek el együtt dolgozni az utóbbi időben, akik közül többen egyből beleszerettek a koncepcióba.

Hogy meddig jut az Undersea Bikini, nem tudjuk, ahogy azt se fogjuk megtapasztalni – hacsak nem nyitnak a férfidivat irányába –, hogy milyen érzés viselni egy óceáni szemétből készített fürdőruhát. De az biztos, hogy az ötlet pazar, a kivitelezés igényes, a visszajelzések több mint pozitívak, mi pedig büszkék vagyunk, hogy szerelemprojektekből ilyen vállalkozások születnek itthon is.

Ez is érdekelhet: 

Close