Close
Hiányoznak az olaszok és a külföldiek is Olaszország strandjairól

Hiányoznak az olaszok és a külföldiek is Olaszország strandjairól

Üresen állnak a gyönyörű tengerpartok.

A júniusban megszokott tömeg helyett még üresek a strandok a Rómához legközelebbi tengerpartokon, ahonnan hiányoznak a helyiek és a turisták is, mondták a standok üzemeltetői az MTI-nek. Az olasz fővárostól kevesebb mint harminc kilométerre levő Ostiában június első hétvégéjén sem rohamozták meg a strandokat.

„Május közepén nyitottunk újra, a vendégek azonnali visszatérését vártuk, de tévedtünk. Tavaly az első járványhullámot követő nyitáskor majdnem azonnal újraindult a forgalom, most lassabb a visszaállás”

– mondta az elsősorban családok látogatta Marechiaro strand tulajdonosa. Számításai szerint a tömeges érkezések csak augusztusban várhatók, a rómaiak akkor hagyják majd el a várost, és költöznek le a tengerpartra.

A pandémia előtti években a „római tengerpartot” a nyár beálltával hétvégenként több százezren töltötték meg, most viszont, hiába a harmincfokos meleg, még a nem fizetős szabadstrandokon sincsen telítettség. A homokban leterített törölközők közötti biztonsági távolságot is ellenőrzik a járőröző rendőrök.

A közel hatvan ostiai strand üzemeltetője a korlátozásokat teszi felelőssé az idegenforgalmi szezon újraindulásának lassúsága miatt. Kevés a vakcinázott: az idősek többsége nem akar úgy emberek közé menni, hogy vagy ők vagy a körülöttük levők nincsenek beoltva.

A fiatalok pedig csoportosan szeretnek strandra járni, és nehezebben alkalmazkodnak a tengerpartokon is érvényes korlátozásokhoz.

A strandokon még mindig kötelező a biztonsági távolság betartása, a napágyak között legalább egy métert kell biztosítani, kivéve ha ugyanannak a családnak a tagjairól van szó. Tavaly nyáron több helyen a plexivel elválasztott napernyőkkel kísérleteztek, vagy műanyag buborékokban helyezték el a napozókat. Idén minden napernyő körül legalább kilenc négyzetméternyi területet kell biztosítani.

A maszk viselése továbbra is kötelező, kivéve természetesen napozás és fürdés közben. A strandként és népszerű esti szórakozóhelyként is ismert Shilling a vendégek fogadása gyorsítására mobilalkalmazást vezetett be, amelyet már félezer strandon használnak. Így nem kell a pénztárnál külön regisztrálni, és az internetes eszköz az esetleges kontaktkeresést is segíti.

A strandok helyfoglalási rendszerét kidolgozó Ottavio Di Paolo problémaként nevezte meg, hogy minden egyes tartomány és önkormányzat más és más szabályokat vezetett be. A korlátozások fokozatos oldása ellenére a diszkók továbbra sem nyithatnak meg, ami az esti órákban tartja távol a tengerparti szórakozóhelyek közönségét.

„Jelenleg, ha a fiatalok táncolni akarnak, csak a szabályokat betartva tehetik meg, a rendelkezések szerint táncolás közben is be kell tartani a biztonsági távolságot. Mi ezt úgy oldottuk meg, hogy a társaság tagjai az előre lefoglalt asztal közelében mozoghatnak és táncolhatnak”

– mondta Ottavio Di Paolo. Felmérések szerint az olaszok több mint kilencven százaléka az idén is belföldi nyaralást választ. A városok és tartományok közötti közlekedés június 21-től teljesen szabad lesz, de a régiókba belépőknek regisztrálniuk kell magukat a helyi egészségügyi hatóságok üzemeltette rendszerben.

Ha te is Olaszországba vágynál, hogy segíts megtölteni a strandokat, itt gyűjtöttük össze a jelenlegi legfontosabb tudnivalókat; de ha az olaszokhoz hasonlóan te is belföldi nyaralást tervezel, akkor nézd meg, milyen fantasztikus élményekben volt részünk a Kreinbacher Birtokon!

(Fotók: Unsplash, forrás: MTI)

strand | tenger | olasz | róma | nyitvatartás

FOLYTASD EZZEL

Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Close
Ezek a hangok, ízek, élmények valódi ünneppé varázsolják a karácsonyt
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom