Ezekbe az országokba nem javasolják a belépést az omikron miatt az amerikaiak

Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és -Megelőzési Központja (CDC) bejelentette: azt tanácsolja az amerikaiaknak, hogy ne utazzanak Franciaországba, Jordániába, Portugáliába és Tanzániába.

A CDC most 83 országot sorolt nagyon magas rizikócsoportba a beutazást illetően: Portugália, Franciaország, Tanzánia és Jordánia mellett felvették Andorrát, Ciprust és Liechtensteint is felvették a listára.

Mint ismert, Franciaország hétfőn bejelentette, hogy négy hétre bezárják a szórakozóhelyeket, és szigorítják a távolságtartási szabályokat az omikron miatt, kijárási tilalmat és további korlátozásokat azonban nem terveznek életbe léptetni.

Az Egyesült Államok ezzel párhuzamosan új intézkedéseket vezetett be a turisták számára is, akiknek a beutazást követő egy napon belül negatív Covid-19 tesztet kell bemutatniuk. A korábbi szabályok szerint a beoltott nemzetközi légi utasoknak az indulás napjától számított három napon belül kellett negatív teszteredményt produkálniuk.

Emellett november 29-től szinte minden külföldi állampolgár számára tilos a belépés az USA-ba nyolc dél-afrikai országból, a tilalmat egyelőre nem terjesztették ki azokra az országokra, ahol az új variánst felfedezték.

(Forrás: Reuters, fotók: Getty)

covid-19 | omikron | beutazási tilalom | usa | korlátozások

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom